Zalakaros népszerű és kedvelt üdülőhely

Tour de Zalakaros


A zalai kisváros rendelkezik Európa egyik legjobb gyógyvizével, s híres fürdője pedig minden generációnak kikapcsolódást és pihenést kínál. Novák Ferencnek, a különleges atmoszférájú Zalakaros polgármesterének vendégei voltunk.

− Nemrégiben ünnepelték Zalakaros gyógyhellyé minősítésének 40. évfordulóját. Mik voltak ennek a négy évtizednek a legfontosabb mérföldkövei?

− A karosi víz 1971 óta gyógyvíz, a fürdő 1978-ban kapta meg a gyógyfürdővé, a város pedig a gyógyhellyé minősítést. Ennek igen komoly a marketingértéke, hiszen bizalmat ébreszt, és egyéb lehetőségeket is megnyit. Nevezetesen: a kormány a GINOP keretében biztosít forrást a gyógyhely fejlesztésére. E minősítés egyébként ma is jelen van Zalakaros „márkázásában”. Az első fedett fürdő 1975-ben épült, 1992-ben hoztuk létre a gyógykertet, 1998−1999-ben pedig Magyarország első wellness jellegű élményfürdőjét. Fontos lépés volt a fogadóépületet érintő hárommilliárdos fejlesztés, ami 2011-re fejeződött be, és 2012-ben a kinti, egy évvel később a benti gyermekvilág megnyitása. 2016-ban elkészült az extrém csúszdapark, s ezzel még szélesebb szegmensét sikerült elérnünk a megcélzott vendégkörnek. Zalakaros életében a gyógyászat, a gyógyfürdő mint márka nagyon erős, és erre vigyáznunk kell. A gyógyhelyi központ fejlesztésére 650 millió forint támogatást kaptunk, ám ezt meghaladja a kivitelezői árajánlat, ezért pótigényt nyújtottunk be, s a korábbi közbeszerzést érvénytelennek nyilvánítottuk. Komplex fejlesztést tervezünk, aminek legfontosabb elemei egy látogatóközpont, egy rendezvényközpont szabadtéri színpaddal és a promenád.

− A turizmus terén egyre nagyobb a verseny, változnak az igények is. Hogyan tudják megőrizni pozíciójukat, a település vonzerejét?

− Egy sor fejlesztés zajlik annak érdekében, hogy megőrizzük a település vonzerejét. Közülük a szívem csücske a kerékpáros turizmus infrastruktúrája, ami elképesztő ütemben fejlődött. Kerékpáros fogadóházat, kerékpárutakat építettünk, életre hívtuk a Tour de Zalakarost, amire 2018-ban többen neveztek, mint a település lakóinak a száma. A verseny a megyei értéktárba is bekerült. A legbiztonságosabb, legszebb, legvirágosabb, leglátogatottabb desztinációk között vagyunk, s igen változatos szolgáltatáscsomagokat kínálunk a vendégeinknek. Van kertmozink, két tanösvényünk és számos olyan partnerünk – vállalkozók, értékőrzők, települések –, akikkel és amelyekkel a környék meglévő értékeit közösen kínáljuk magas minőségben.

− Milyen volt az elmúlt esztendő idegenforgalma?

− A tavalyi évet nagyon sikeresnek könyvelhetjük el, s nemcsak azért, mert nőtt a fürdőlátogatók és a vendégéjszakák száma, valamint az idegenforgalmi adó összege, hanem azért is, mert mind a szakma, mind a közönség különféle díjakkal honorálta erőfeszítéseinket. A fürdő második lett egy közönségszavazáson, a turisztikai szervezet Marketinggyémánt Díjat kapott, a Park Innt az Év szállodájává választották.

− Gazdag programnaptárjukban erre az esztendőre melyek a legfontosabb bejegyzések?

− A már említett Tour de Zalakarost idén június 21−23-án rendezzük, megtartjuk az Európa-hírű sakkfesztivált, a Város Napját, a Kannavirág Napokat, a Zalakarosi Bornapokat, decemberben az adventi rendezvénysorozatot, majd a Csillagvarázst. Egész évben egymást érik a programjaink, s minden korosztálynak lehetőséget biztosítunk a tartalmas időtöltéshez.