Zalaegerszegen tovább folytatódnak a tervezett beruházások

Zalaegerszeg


A megyei jogú város lakói büszkék Zalaegerszeg páratlan szépségű természeti adottságaira, történelmi értékeikre és hagyományaikra. Az utóbbi években tapasztalható fejlődésről, a soron lévő beruházásokról Balaicz Zoltán polgármesterrel beszélgettünk.

‒ Az elmúlt esztendő nem volt könnyű egyetlen hazai település számára sem. Megtorpant-e, és ha igen, milyen mértékben, a megyei jogú város eddig töretlen fejlődése?

‒ Nyugodt, fejlesztésekre koncentráló esztendőre készültünk tavaly év elején Zalaegerszegen is, és noha a pandémia, illetve nyomában a gazdasági világválság felülírta elképzeléseinket, mégis számos nagyberuházás munkálatai folytatódtak, és megannyi fejlesztést indíthattunk útnak a zalai megyeszékhelyen. Az eredeti tervek szerint halad a járműipari tesztpálya építése, ami máris több más fejlesztést vonz a városba. Ezek közé tartozik a Rheinmetall-beruházás, mely 40 hektáron, 60 millió forintból valósul meg. Zajlanak a Science Park programhoz kapcsolódó építkezések, tehát erősödik a kutatás-fejlesztés is. Újabb, immár a harmadik ütemmel bővült az Inkubátorház. 

‒ Folytatódott-e a Modern Városok Program megvalósítása?

‒ Szerencsére a Modern Városok Programnak, illetve mellette a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően megvalósuló beruházások is formálták, formálják a városképet. Előbbi keretében épül Zala megye történetének legnagyobb beruházása, az M76-os, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út 170 milliárd forintos ráfordítással. Jó ütemben halad, 9,5 milliárd forintos beruházással az új, 10 pályás, 50 méteres, 300 fős lelátóval rendelkező fürdőkomplexum építése, miként az alsóerdei sport- és szabadidőközpont kialakítása 5,2 milliárd forintos ráfordítással. Az MVP városrehabilitációt célzó elemének részeként megújult az 1747-ben épült Mária Magdolna plébániatemplom, mely új orgonával is gazdagodik. Részben MVP, részben TOP finanszírozásból, 1,85 milliárd forintos ráfordítással újul meg az 1890-es Göcseji Múzeum, mely új épületszárnnyal bővül, 8,3 milliárd forintból. A városrehabilitáció keretében korábban megújult az 1765-ös Kvártélyház és a levéltár épülete, befejeződött az 1750-es botfai Erdődy‒Hüvös-kastély megújítása. Új ravatalozó épül a város központi temetőjében szintén az MVP jóvoltából, ahogy e programhoz kapcsolódóan még több beruházás tervezési fázisban van. Folyamatban van a Göcseji Falumúzeum megújítása is állami, illetve önkormányzati költségvetésből. Épül a helyi kézműves piac, s már megújult az Art mozi, a Gébárti-tó környéke is, e fejlesztésekre a TOP adott lehetőséget. 

‒ Mindannyian bízunk abban, hogy a 2021-es évben, reményeink szerint mielőbb véget ér a járványhelyzet okozta gazdasági recesszió. Idén milyen fejlesztések várhatóak Zalaegerszegen?

‒ A már említett építkezéseken túl idén elkészül 3,3 milliárd forintból a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium új tornacsarnoka, vívóteremmel kiegészítve. Létrejött a Zalaegerszegi Egyetemi Központ, mely a felsőoktatást erősíti. A középfokú oktatást segítendő rövidesen elkészül a Duális Szakképző Központ. A Kovács Károly Városépítő Program keretében 2024-ig mintegy száz helyszínen újulnak meg vagy épülnek utak, járdák, parkolók. Ennek a projektnek az előkészítése, tervezése, első elemeinek megvalósulása is 2021-et érinti. A sok építkezés közepette környezetünkre is odafigyelünk, elkészült a város klímastratégiája, ehhez kapcsolódóan folytatódik a faültetési programunk is. 

‒ Az önkormányzat milyen intézkedésekkel tudta mérsékelni, enyhíteni az ipari vállalkozások gondjait?

‒ Igyekeztünk és igyekszünk mindent megtenni a helyi gazdaság védelme, erősítése érdekében. Az önkormányzati tulajdonú bérlemények esetében például részben vagy egészében elengedtük a bérleti díjat.

‒ Amennyiben ismét megerősödhet, elsősorban a hazai turizmus, milyen programok várják Zalaegerszeg vendégeit?

‒ A pandémiát megelőzően minden évben több és sokféle fesztivállal vártuk a zalaegerszegieket és a Zalaegerszegre érkezőket. Közösségi rendezvényekről egyelőre óvatosan fogalmazhatunk, de azt remélem, hogy nyár végén, ősz elején már megtarthatjuk nagyszabású, a Vadászati Világkiállításhoz kapcsolódó rendezvényünket.