ZÁÉV Zrt. immár hetven éve meghatározó az építőiparban

ZÁÉV

Újabb sikeres évet zárt és sok projektet valósított meg 2019-ben a ZÁÉV Zrt., amely a Dunántúl piacvezető vállalkozása a magasépítés területén. Az elmúlt évben ünnepelték a cég alapításának 70. évfordulóját, amely – mint Peresztegi Imre vezérigazgató fogalmazott – alkalmat adott a számvetésre és a stratégia célok meghatározására.

‒ Hét évtized legfontosabb eredményeit számba venni lehetetlen vállalkozásnak tűnik…

‒ Mindarról röviden beszámolni, amit a ZÁÉV Zrt. elért a hét évtized alatt, lehetetlen. Azonban fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kezdetektől napjainkig 100 százalékban magyar tulajdonú a társaság. Az elmúlt évtizedek sikerének titka nem más, mint az, hogy azok az emberek, akik a cégnél dolgoztak, illetve dolgoznak, jó közösséget alkotva, szabályozott keretek között végezték és végzik a feladatukat. Az ő munkájuk eredménye a cég sikere. Ars poeticánk: szakmaiság, minőség és a megrendelések szakszerű, pontos teljesítése. Csupán érdekességként említem, hogy mintegy 19 ezer lakást épített és közel 11 200 szakmunkást „nevelt ki” a társaságunk. Gondoljunk csak bele, a hosszú évtizedek alatt hány családnak adtunk otthont, biztosítottunk megélhetési lehetőséget! 

‒ Említsük meg a cég történetének legfontosabb mérföldköveit!

‒ A Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat első jogelődje Zalaegerszegen jött létre 1949 októberében Zalaegerszegi Magasépítési Nemzeti Vállalat néven, de az előzményekhez tartozik az is, hogy 1947. január 12-én ötven taggal megalakult a Zalaegerszegi Építőipari Munkások Szövetkezete. 1968-ban a cég neve Zala Megyei Állami Építőipari Vállalatra (ZÁÉV) változott, és az addigi „B” kategóriából „A” kategóriás vállalattá lépett elő. 1986 májusában állami vállalat lett,1991 és 1993 között pedig lezajlott a privatizációja, amelynek eredményeként magántulajdonba került a cég, és a Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt. – később Zrt. – nevet vette fel, 2011-től pedig röviden ZÁÉV Építőipari Zrt.-ként ismert a piacon. 

A rendszerváltás utáni évtized nehéz időszaka volt az iparnak. A kényszervállalkozások, a szabályozatlanságok, a tőkehiány és a megrendelők részéről el nem ismert, ki nem fizetett teljesítmények sok vállalkozást csődbe vittek. A ZÁÉV ezt az időszakot is sikeresen túlélte, sőt piacának bővítésével erősítette pozícióját, elsősorban a Dunántúlon. Cégünk az elsők között hozott létre együttműködést külföldi szakmai befektetőkkel, akikkel vegyesvállalatokat, leányvállalatokat alakított. A folyamatos szervezeti korszerűsítés, a kor követelményeihez, a piaci elvárásokhoz való alkalmazkodás eredményeként az építési és szerelési tevékenység kiszolgálását végző szervezetekből, ipari üzemekből önálló társságok alakultak, s váltak a piac életképes és fejlődő szereplőivé. Így jött létre a cégcsoport, amelynek minőségi munkáját szakmai testületek többször is díjazták. 

‒ Melyek voltak a legemlékezetesebb és legkiemelkedőbb munkáik?

‒ Természetesen ezt is lehetetlen felsorolni, de mi építettük Zalaegerszegen az aguaparkot, a megyei kórház számos épületét, a Flextronics ipari parkot, Nagykanizsán a városi könyvtárat, Szentgotthárdon az Építőipari Nívódíjjal elismert termálfürdőt, a Sárvári Gyógy- és wellnessfürdőt, Herenden a Porcelánmanufaktúra kereskedelmi központot, Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtárat. Utóbbi kettő szintén nívódíjat nyert, illetve a Veszprém Megyei Levéltárat a Helyi Építészeti Örökség Díjjal ismerték el, de más kaposvári, szombathelyi és győri munkáink is díjat kaptak. 

‒ Az elmúlt esztendőben milyen újabb emblematikus épületeken hagyták ott kezük nyomát a ZÁÉV szakemberei?

‒ Több kiemelt projekten dolgozhattunk a Nemzeti Táncszínháztól a kecskeméti egyetemen át a kaposvári színház és aréna kivitelezésig. A „csúcs” a Puskás Aréna építése volt. Mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy a nemzet stadionja a nevünkhöz köthető. Határidőre, költségkereten belül és olyan minőségben épült meg, aminek köszönhetően Európa legjobbjai közé emeli. 

‒ Mi jellemzi ma a ZÁÉV Zrt.-t?

‒ A ZÁÉV-csoport, kilépve a regionális piacról, az ország szinte teljes területén végez magasépítési kivitelezési munkákat. Zalaegerszegen kívül telephellyel rendelkezik Nagykanizsán, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsett és Budaörsön. A foglalkoztatottaink száma a leányvállalatokkal együtt meghaladja a 350 főt. Olyan cégkultúrát sikerült kialakítani, ahol a fiataloktól kezdve az idősebb kollégáik mindenki megtalálja a számítását.

Már a korábbi években elértük azt a teljesítményt, aminek eredményeként a megye legnagyobb gazdasági társaságává váltunk. A több mint 70 milliárd forintos árbevételnek köszönhetően 2019-ben is hasonló pozíciót vívtunk ki magunknak, szakterületén Dunántúlon piacvezető, de országosan is a legnagyobbak egyike a ZÁÉV. Ez önmagában is alapot ad a büszkeségre, és a jövőt is meghatározza, hogy a ZÁÉV ilyen teljesítményre képes és ilyen imázst alakított ki. 

Ismét szép kivitelezési feladatok előtt állunk: Zalaegerszegen uszoda, Nagykanizsán aréna, Szombathelyen a futballakadémia építése, Pécsett a Modern Városok Program keretében az egyetem fejlesztése, valamint a Néprajzi Múzeum építése már biztosan ránk vár, de a ZÁÉV a szakmaiság megtartása mellett kisebb projektekre is vállalkozik a régióban. 

A ZÁÉV társadalmi felelősségvállalása a múltban és a jelenben is jelentős. Az általunk nyújtott támogatás lokálpatrióta szellemben Zala megyére, ezen belül Zalaegerszegre koncentrálódik a sport, az egészségügy, az oktatás és kultúra területén.

‒ Az évforduló alkalom az előretekintésre is. Milyen célokat tűztek maguk elé?

‒ A hosszú távú stratégiánk fontos eleme az erőforrásaink, a digitalizáció

 és a vállalat irányítási rendszer fejlesztése. A technológiai korszerűsítések mellett a humánerőforrásra is nagy hangsúlyt helyezünk. A Műegyetemmel közösen e témában pályázunk egy kutatásfejlesztési projektre.

Azt valljuk, hogy aki épít, az egyben optimista is. A ZÁÉV Zrt. szándéka, hogy továbbra is fenntartsa stabil gazdálkodását, és következő években is Magyarország legnagyobb magasépítési vállalatai között erősítse pozícióját, ezért kiemelten kezeljük a szakemberképzésben való részvételünket. Duális képzésben két telephelyen száz szakmunkástanulóval foglalkozunk. Együttműködő partnereinkkel – elsősorban a kkv-szektorban lévő vállalkozásokkal – a jövőben erősíteni kívánjuk a kapcsolatunkat. 

A társaság célja, hogy minőségi kivitelezésekkel továbbra is kivívja megrendelői elégedettségét, erősítse piaci pozícióját, az épített környezetet esztétikussá és praktikussá „varázsolja”, és maradjon hű jelmondatához: a ZÁÉV Zrt. az építő mester.