Végre megnyílt Mórahalmon a műemlékek skanzenje

Mórahalom

Hosszú határidő-tologatást követően márciusban megnyitotta kapuit a mórahalmi skanzen, ahol a történelmi Magyarország műemlékeinek makettjei láthatók, köztük várak, kastélyok, pincefalvak.

A korábban módosított határidőhöz képest is közel egyéves csúszással nyílt meg a mórahalmi skanzen, amely az 1910-es Nagy-Magyarországot hivatott bemutatni. – Ötven, számunkra fontos magyarországi műemlék 1:25-ös kicsinyített makettjét láthatjuk a skanzenben. A Parlament épülete például 10 méter hosszú és két méter magas – ismertette Európa legnagyobb makettparkjának részleteit Dlusztus Imre. A Bornemzet Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a látogatók egy úgynevezett audio guide-rendszer segítségével kapnak információkat arról a helyszínről, ahol éppen járnak. Ha például a budai Várnál tartózkodnak, akkor felcsendül a Hazám, hazám kezdetű dal, míg a hollókői barangolás során palóc dallamokat hallhatnak. Egy tablet segítségével pedig részletes információkat kaphatnak az érdeklődők, megismerhetik az adott makett történelmi és kulturális jellemzőit, sajátosságait.

A skanzen megálmodói 1910-nél húzták meg a határt, s olyan műemlékeket választottak ki, melyeket megkímélt a második világháború. Kevésbé ismert helyeket, például a gannai római katolikus templomot is bemutatják. A nevezetes várak és kastélyok mellett olyan fontos épületek is láthatóak, mint Petőfi Sándor kiskőrösi szülőháza, a hajósi pincefalu vagy a hortobágyi Kilenclyukú híd.