Újhartyán – egy város, vidéki hagyományokkal

Újhartyán, a sváb gyökerekkel rendelkező település tavaly városi rangot kapott. Schulcz József polgármester büszke erre, de azt is hangsúlyozza, hogy nem vágynak a „felhőkarcolós” városi életmódra, inkább őrzik vidéki-falusias hagyományaikat.

Újhartyán a középkorban is lakott település volt, azonban a török hódoltság ideje alatt elnéptelenedett. A Grassalkovich család nevéhez fűződik az újbóli betelepítése. Újhartyánba 1764-ben érkezett az első negyven sváb család. A sváb gyökerek a mai napig fontosak az újhartyániaknak, ami az életszemléletben, a munkához való hozzáállásban, sőt, a gasztronómiában is tükröződik. Ez utóbbi a Hartyánfeszt rendezvényein is megtapasztalható.
Újhartyán tavaly lett város, és mint a polgármester hangsúlyozza, ez az első példa arra, hogy egy község megkapta ezt a rangot anélkül, hogy előbb nagyközséggé vált volna. Nagy utat járt be ez a település, amely Schulcz József szavai szerint a nyolcvanas években még egy funkció nélküli, „elsorvasztásra ítélt” község volt. A rendszerváltással együtt azonban új lehetőség érkezett: az itteniek a kezükbe vehették a sorsukat, és ők éltek is vele.
Újhartyán jó adottságokkal rendelkezik. A város a 405-ös és az M5-ös főút találkozásánál fekszik, ami frekventált csomóponttá teszi. Nagyon sok vállalkozás telepedett meg itt, Újhartyán ipari parkjában több világcég kelet-európai központja képviselteti magát. A város büszke arra, hogy a dr. Kökényesi Imre alpolgármester cége által kifejlesztett Podiart talpbetét tavaly Magyar Termék Nagydíjat kapott.
Sokan mondják, hogy Újhartyán egy kulturált, kedves osztrák kisvároshoz hasonlít. Az emberek pedig, ahogyan a polgármester fogalmaz, bebizonyították, hogy ha hagyják őket dolgozni, akkor akarnak és tudnak is tenni a településükért.