Új klip készült a „világ magyarságát átölelő dalhoz”, az Örökségünkhöz

Még nincs egy éve, hogy az Örökségünk stábja egy dal segítségével szólította meg a világ különböző pontjain élő magyarokat, és ezreket vont be világszerte egy, a magyar nyelv megőrzését, a magyarság megtartását szorgalmazó mozgalomba. A beérkezett felvételek felhasználásával készült klipet Pakson mutatták be, ahonnan a mozgalom elindult.

− Úgy érzem, ez a dal átöleli az egész világon élő magyarságot, és erősíti bennünk azt az érzést, hogy az örökségünknek egyben a hagyatékunknak is kell lennie – fogalmazott Iochom Zsolt az Örökségünk új klipjének bemutatóján. A Székelyhon videó újságírója mint a mozgalom klippályázatát értékelő zsűri egyik tagja vett részt a klip ünnepélyes bemutatóján, amelyet Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában tartottak. A bemutatóra többen érkeztek határon túlról is azok képviseletében, akik bekapcsolódtak a mozgalomba.

A Vida Tünde újságíró vezette paksi stáb az Örökségünk mozgalmat kevesebb mint egy éve indította útjára. Arra buzdították a magyarokat határoktól, távolságtól függetlenül, hogy énekeljék el Gyulai István Örökségünk című szerzeményét, rögzítsék ezt videóra és küldjék be. A mozgalom védnöke Süli János polgármester, Hamvas István, az atomerőmű vezérigazgatója és Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár lett. A beérkezett felvételek felhasználásával készült el az új, közösségi klip, amelynek bemutatóján felelevenítették a mozgalom történetét.

Süli János polgármester azt hangsúlyozta, hogy az anyagi javakat el lehet kobozni, de az ilyen szellemi küldetésben való részvétel mindenki számára olyan élményt nyújt, amit senki nem tud elvenni. Dr. Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, az atomerőmű kommunikációs igazgatója, aki kezdetektől bábáskodik az Örökségünk fölött azt mondta, minden munícióra szükség van, ami segít megőrizni az anyaországon kívül élő magyarok identitását. Zsédely Tímea, a New Yorkban működő magyar könyvesbolt vezetője videoüzenetében gratulált. – Egy dal, amely inspirál, mesél, örökséget hordoz a magyar nyelv fontosságáról magyarul, világszerte – mondta az Örökségünkről.

– Fel sem tudom fogni, hogy mennyien éneklik ezt a dalt világszerte – fogalmazott a dalszerző, aki azt mondta, hogy öröm számára és lelkiekben nagyon megerősítette az, hogy a dalt ezrek énekelték mostanáig. Felelősség, hiszen a szavaknak súlya van.

Vida Tünde elmondta, továbbra is várják a klipeket, amelyeket az Örökségünk web- és Facebook-oldalán közzétesznek, és az újabb, immár harmadik fordulóban díjazzák is.

fotó: Kövi Gergő