Új gyártócsarnokot épített Zalaegerszegen az Europtec Kft.

Zalaegerszeg-szalagátvágás

Mintegy 710 millió forintos beruházással építette meg új, 1600 négyzetméteres csarnokát Zalaegerszegen az Europtec Kft., melynek köszönhetően a cég dolgozói létszáma hatvanöt munkavállalóval növekedhet. 

Önerőből valósított meg közel 710 milliós fejlesztést Zalaegerszegen a svájci Glas Trösch cégcsoporthoz tartozó Europtec Kft. Az orvosi műszerekhez, implantátumokhoz, diagnosztikai és labortechnikai eszközökhöz műanyag alkatrészeket gyártó cég 1600 négyzetméteres csarnokának köszönhetően megduplázza termelését, illetve 65 új dolgozónak is munkát ad.
Az új csarnok avatásán  Belső Gábor ügyvezető igazgató elmondta, hogy 1991-ben egy garázsban alapították meg a céget, mindössze tíz dolgozóval. 1995-ben húsz dolgozóval nyílt meg az első üzemcsarnokuk, 2004-ben, a második csarnok avatásakor már 90 alkalmazottat foglalkoztattak. Jelenleg csaknem 130 dolgozója van a cégnek, amely a mostani fejlesztéssel ezt másfélszeresére növeli.

Zalaegerszeg önkormányzata is hozzájárult a fejlesztéshez azzal, hogy közel 17 millió forintos beruházással kiszélesítették a társaság telephelyéhez vezető utat.
A cégcsoport Európában, az Egyesült Államokban, valamint a Közel-Keleten összesen ötezer alkalmazottat foglalkoztat. Az építőipar és a járműipar számára gyárt speciális üvegeket, valamint műanyag alkatrészeket ipari és orvostechnikai felhasználásra.

europtec_gyar3

Az elmúlt időkben Svájc a tíz legnagyobb magyarországi befektető közé került, a közel 300 svájci cég mintegy 30 ezer embert foglalkoztat Magyarországon – tájékoztatott a gyártócsarnok avatóünnepségén a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és     -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi István hangsúlyozta: a Zalaegerszegen főként orvosi műszerekhez, implantátumokhoz, valamint diagnosztikai és labortechnikai eszközökhöz műanyag alkatrészeket gyártó cég beruházása is azt mutatja, hogy Magyarországon az ipari növekedésnek még komoly tartalékai vannak, de a befektetés jó példa arra is, hogy a világ vezető vállalatai megtalálják a számításaikat Magyarországon.

Peter Burkhard, Svájc magyarországi nagykövete ugyancsak azt erősítette meg, hogy a zalaegerszegi csarnokavatás egy újabb fontos jele annak, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok örvendetesen fejlődnek.

fotó: zalamedia.hu