Túrák két keréken

Biciklitúra

Hódmezővásárhely hagyományosan kerékpáros város. Évtizedek óta fejlesztik a kerékpáros közlekedést, a város többször elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet.  Mára közel 66 km kerékpárút épült ki.

A beruházások folytatódnak, megújult a Rárósi és a Szántó Kovács János utcai szakasz, illetve a 47-es főút melletti kerékpárút. Új út épül Hódmezővásárhely és Maroslele között 14 km hosszúságban, a kétkerekű rajongók várhatóan 2018 végén vehetik birtokba. A kerékpárturizmus vonzerejét szolgálja, hogy Hódmezővásárhely a kistérség településeivel együttműködve új stratégiai koncepciót dolgozott ki a térség turisztikai látogatottságának felpezsdítésére.

A közös munka eredménye egy „Hódmezővásárhely és környéke: Gyalogos és kerékpáros túraútvonalak” összefoglaló kiadvány, amely közel harminc gyalogos és kerékpáros útvonalat tartalmaz, helyi látványosságokkal, érdekességekkel, amelyek mind a sportolóknak, mind a kirándulni vágyóknak egyaránt izgalmasak.

Felfedezhetik − hódmezővásárhelyi kiindulóponttal − többek között Mártély, Mindszent, Baks, Ópusztaszer, Kopáncs, Csongrád, Szentes, Körtvélyes, Lúdvár, Vajhát, Kishomok, Nagyfa, Batida, Óföldeák, Földeák, Szikáncs, Maroslele, Makó, Kardoskút és Székkutas nevezetességeit.  A túrázókat komfortérzetük növelése és testi épségük biztosítása érdekében szervizcsomagok várják egyebek mellett a Bodzási iskolában, a Körtvélyesi Skanzenben, a Bodnár Bertalan Oktatóközpontban, a Sóshalmi borászatnál, a Kardoskút Pusztaközponti Múzeumban és a székkutasi művelődési központban.