Kedves Olvasó!

Színészgyerekekként Nóra húgommal – édesanyánk Papadimitriu Athina, édesapánk Trokán Péter – szinte minden sportágat kipróbáltunk, mivel ezt láttuk otthon a szüleinktől is. A színészi pályán elengedhetetlenül fontos a jó fizikai állapot, a mentális erőnlét. Tehát mindketten „sportos közegben” nőttünk fel.

   S azt talán mondanom sem kell, hogyha a négyéves kislányokat elviszik egy lovardába, akkor tízből kilencen soha többé nem akarnak lovak nélkül élni. Nórival a Petneházy Lovardában kezdtünk el lovagolni, és az ott töltött órák annyi élményt adtak nekünk, hogy hosszú éveken át a lovaglás meghatározta a mindennapjainkat.

   Később következett nálam egy hosszabb szünet, ugyanis a Színművészeti Főiskola annyi elfoglaltsággal járt, hogy a lovakra nemigen maradt időm. Kerényi Imre volt az osztályfőnököm, aki nagy meglepetésünkre valahogy elintézte a növendékeinek, hogy részt vehessenek egy lovas kurzuson.

   Harmincéves koromban kaptam a családomtól egy lovat ajándékba, aki öt éven át volt velem, s neki köszönhetően ismét megnyílt előttem a lovas világ. Méghozzá olyannyira, hogy Nórival együtt beiratkoztunk a Szent István Egyetem Állatorvostudományi Karának hippológia szakára.

   Amikor megszületett a kisfiam, ismét háttérbe szorult a lovaglás, s jelen pillanatban sincs saját lovam. A lovas erdőjárást a terepfutás váltotta fel, amely közel hasonló szenvedélyemmé vált. Nórinak vannak lovai, így, ha több időm volna, a lehetőségem továbbra is adott tehát a lovaglásra.

   Annak idején öt évadot játszottam végig a Veszprémi Petőfi Színházban, s máig nosztalgiával emlékezem az ott töltött időre. Ahogyan azt mondani szokták, ott dobtak be a mély vízbe, ott tanultam meg igazán a színészmesterséget. Majd hosszú éveken át szabadúszó voltam, amit nagyon szerettem. Élveztem a változatosságot, azt, hogy sokfelé játszhattam az országban, ragyogóbbnál ragyogóbb társulatokban, kiváló kollégák oldalán.

   Azonban egy idő után azt éreztem, hogy mentálisan és egzisztenciálisan is kezdek elfáradni, ezért a közelmúltban a Magyar Színházhoz szerződtem. Ebben az évadban játszom a Rómeó és Júliában, a Madagaszkár zenés kalandtúra című darabban és a Muzsika hangjában. December 6-án lesz az ősbemutatója Tolcsvay László–Müller Péter Sziámi: Koldus és királyfi című musicaljének, amelyben Edith szerepét osztották rám. A társulat már izgalommal várja a premiert, és remélem, a közönség szintúgy.

   Ezek mellett megtartottam két korábbi munkámat is, Sophia nővér szerepét A két pápa című darabban, amely a Rózsavölgyi Szalonban fut, és olyan partnerekkel játszhatok együtt, mint Molnár Piroska, Jordán Tamás és Lukács Sándor. A másik pedig Robert Hawdon Szeretőből egy is sok című vígjátéka, amellyel egy utazótársulat tagjaként járom az országot.

   Jó néhány filmszerep is megtalált engem az elmúlt tizenöt évben, talán nem is igen akadt olyan nyár, amikor ne forgattam volna.

   Mivel ebben az évadban a színházi „jelenlétem” igen sok elfoglaltsággal jár, lovaglásra egyelőre nem jut időm. A szakmai életem tehát a Magyar Színházban újraindult, hiszen a Covid-járvány éveiben mi, színészek jószerivel odahaza lappangtunk. Ami nekem azért azt az örömöt is jelentette, hogy sok időt tölthettem együtt a kisfiammal. Persze voltak kisebb-nagyobb színészi feladataim is, de havi négy-öt előadásnál nem több.

   Mostanában a futócipót azért igyekszem minél gyakrabban felhúzni, és remélem, előbb-utóbb ismét jut szabadidőm a lovaglásra is. Mivel a sportot, a mozgást az életem fontos részének tartom, az egészségről és a turizmusról szóló Vitál magazint jó szívvel ajánlom a kedves Olvasók figyelmébe.

Trokán Anna

Junior Prima-díjas színésznő