Több száz táncost várnak Gyulára, a Minden Magyarok Fesztiváljára

Gyulai tánc

Törökországból, Szerbiából, Montenegróból és Horvátországból is érkeznek fellépők a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiváljára, amelyet augusztus 17. és 20. között huszonharmadik alkalommal rendeznek meg Gyulán. 

A Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja a kulturális élet ünnepi színfoltja Gyulán, amelynek keretében szabadtéri előadások, népzenei koncertek, népművészeti kirakodóvásár, játszóház és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

A külföldi csoportok mellett érkeznek határon túli magyar néptáncosok Pozsonyból, Bácskossuthfalváról és Kikindáról is, emellett gyulai, püspökladányi, üllési, mezőberényi, debreceni és mezőkövesdi fellépők szórakoztatják majd a közönséget a díjtalanul látogatható fesztiválon – tájékoztatott a szervező Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

A négynapos fesztivált zenés-táncos felvonulás nyitja pénteken délután, lesz borest, mezőségi táncoktatás, a gyerekeknek népi kézműves játszóház és bábelőadás, augusztus 20-án pedig az ünnepi szentmisén is közreműködnek a fesztiválon résztvevő táncegyüttesek.

Mások mellett a Magyarpalatkai Banda, a Rajeczky Szimpatikusok, valamint Pál István „Szalonna” és bandája szolgáltatja a rendezvényen a talpalávalót. A minősített folklórfesztivál középpontjában idén a mezőségi tájegység áll, míg tavaly Kalotaszeg, előtte pedig a Küküllő mente volt fókuszban. Immár hagyomány, hogy az összes résztvevő közös műsorral készül, a záróakkordnak tekinthető vasárnapi gálaműsor alkalmával egyszerre mintegy 200 táncos ropja majd a színpadon. A gálát két mezőségi hagyományőrző énekes, Takács Anna és Takács Piroska fellépése koronázza meg.

Esténként táncházakat szerveznek, amelyen a Gyulához sok szálon kötődő, négy éve elhunyt Halmos Béla lánya, Halmos Kata énekel majd. A prímás-népzenekutatóról szombat délután az Almásy-kastélyban egy portréfilmet is levetítenek.

A rendezvényt ünnepi tűzijáték zárja.

Fotó: http://www.gyulavaros.hu