Több mint ezer diákot várnak a Fejér megyei Diáknapokra

Dunaújváros

Dunaújváros ad otthont idén a Fejér megyei Diáknapoknak, amelyre több mint ezren jelentkeztek. Az esemény, amelyet április 8. és 10. között rendeznek, a Fejér megyei diákok legnagyobb kulturális eseménye és tehetségkutató versenye. 

A Fejér megyei Diáknapokat minden páros évben Dunaújvárosban rendezik. A házigazda város honlapja szerint a jelentkező diákok száma idén is meghaladta az ezer főt. 34 megyei, köztük kilenc városi középiskola 1077 tanulója, közülük is 329 dunaújvárosi fogja megmérettetni magát több különböző kategóriában a tehetségkutatón. Öt épületben, tizenegy helyszínen zajlik majd a versengés három napon át, amely ennyi jelentkező mellett bravúros szervezői készséget igényel.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata is két-két millió forinttal támogatta a rendezvényt.

A háromnapos rendezvény szombati napja lesz a legsűrűbb, hiszen akkor kerül sor egyebek között a könnyűzenei előadók megmérettetésére is, ami ebben az évben is kiemelkedően népszerű kategória. Alcsics Henrietta, a Dunaújvárosi Diákönkormányzat diákpolgármestere ismertette a szabadidős programokat, amelyek minden nap délután öt órától várják a versenyzőket. A rendezvény ideje alatt a Dózsa Mozicentrumban két filmet vetítenek, a Bartókban pedig Janklovics Péter stand up műsorát, illetve Zsigmond Lala, korábbi FMD győztes előadását tűzték műsorra. A színház előtti téren fényfestés, valamint egy városnéző körút is szerepel a szabadidős programok között. A diáknapokat a vasárnap délután két órakor kezdődő látványos gála zárja majd a Bartók Színházban.

fotó: http://diaknapok.hu