Tihany az északi part ékköve
Tihany nem csak a Balaton, hanem Magyarország gyöngyszeme is, a hazai és a külföldi turisták által tömegesen látogatott hely. Vonzerejét elsősorban az apátsághoz kapcsolódó történelmi és kulturális emlékek, valamint az egyedülálló természeti környezet és a Balaton kínálta felüdülés jelentik. Tósoki Imre polgármestertől kértünk interjút.
‒ Akárhányszor is érkezünk Tihanyba, minden alkalommal felfedezhetünk valami újdonságot. Ez azt jelenti, hogy folyamatosak a fejlesztések?
‒ Igen, a közelmúltban jó néhány beruházás történt a városban, illetve jelenleg is zajlanak fejlesztések. Az elmúlt két-három évben elsősorban a nagyobb projektjeink előkészítésén dolgoztunk, engedélyezési és kiviteli tervek készültek, a folyamatban lévő pályázatainkhoz pedig összegyűjtöttük a szükséges dokumentációkat. E pillanatban is vannak olyan elnyert pályázataink, amelyekre már megkötöttük a támogatási szerződéseket.
‒ Arra kérem, hogy említsen meg néhányat ezek közül.
‒ Ilyen például a Balaton-felvidéki Kultúrtáj, amely egyébként világörökségi várományos, helyszíneinek a fejlesztése. Ehhez több környező településsel konzorciumban nyertünk forrásokat. Saját, önkormányzati projektünk a volt apátsági magtár turisztikai fogadóépületté történő átalakítását célozta meg. Erre közel 350 millió forintot nyertünk. A visszhangdomb melletti területeken felújítjuk a toalett- és mosdóhelyiségeket, valamint kialakítunk egy történelmi játszóteret is. Már megtörténtek a közbeszerzések.
Közel 1,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk Tihany turisztikai attraktivitásának fejlesztésére. Ezt az apátsággal közösen nyertük, szintén konzorciumban. A pénzből 1,2 milliárd forint az önkormányzatot illeti meg, a többi az apátságot. E projekt keretében megújítjuk a Csokonai-ligetet, valamint az apátsághoz vezető lépcsősort. A tervek elkészültek, rövidesen indul a közbeszerzési eljárás, és maga a beruházás várhatóan ősszel elkezdődhet. Ebből a keretből fogjuk megvalósítani a tihanyi művészek élményházát, amely a Tihanyban korábban élő és alkotó művészek munkásságát fogja bemutatni. Mások mellett Illyés Gyulára, Borsos Miklósra, Németh Lászlóra és Passuth Lászlóra emlékezünk majd ebben az élményházban. A munkálatok az elmúlt hetekben elkezdődtek.
‒ Az említett GINOP-os források mellett nyertek-e TOP-os pályázatokon is?
‒ Két ilyen beruházásról tudok beszámolni. Az egyik a Major utca közlekedésbiztonsági fejlesztése, melynek keretében új kerékpárút-szakaszt építettünk, az utca kétharmada pedig friss aszfaltburkolatot kapott. Két új gyalogátkelőhelyet létesítünk a településen, a többieket pedig újrafestjük. A másik TOP-os projekt a révkikötő fejlesztése, itt szélesítjük és új burkolattal látjuk el a komp ráálló-sávját. Ehhez szeptemberben látunk hozzá.
Az idén is nyertünk forrást mind a négy strandunk szépítésére a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. A szükséges eszközbeszerzések már folyamatban vannak.
‒ Mit lehet elmondani az idei turisztikai főszezonról?
‒ A nyár derekára Tihany idegenforgalma a megszokott szintre erősödött, persze a külföldi turisták egyelőre elmaradnak. Ennek dacára a szálláshely-szolgáltatók telt házzal működnek. A május és a június gyengébb volt, nem érkeztek a külföldi turistacsoportok, és persze elmaradtak a buszos iskolai osztálykirándulások is. A határnyitásokat követően élénkült a külföldi, elsősorban a német turisták érkezése.
‒ Változik-e a város turisztikai stratégiája?
‒ Tihany idegenforgalmát az apátság és az egyéb látnivalók mellett abba az irányba szeretnénk terelni, hogy a település a kultúra, a sport és a rekreáció területén is élményeket nyújtson az ideérkezőknek. Nagyon sok túrázó, kerékpározó család, baráti társaság látogat el hozzánk, egyre többen részesítik előnybe az aktív kikapcsolódást. Itt jegyzem meg, hogy kiváló Tihany gasztronómiai kínálata.
Idén júniusban a hagyományos Levendulafesztivál helyett kisebb, alternatív rendezvényeket szerveztünk Levendula Hetek néven. A nagy tömegeket vonzó koncertek és kirakodóvásárok elmaradtak. A Bujtor István Szabadtéri Színházban július elejétől minden csütörtökön gyerekelőadás, pénteken és szombaton este pedig színházi előadás, illetve koncert várja az érdeklődőket, egészen augusztus végéig. Szeptemberben a Szüreti Napokat, novemberben a Garda Fesztivált idén is megrendezzük.