Természeti értékei teszik vonzóvá Kiskunlacházát
Kiskunlacháza nagyközség Pestmegyében, a ráckevei kistérségben fekszik. A kiskun hagyományaira büszke kilencezres települést 1285-ben említi először oklevél. Dr. Répás Józsefet, aki 2006 óta polgármestere a településnek, arra kértük, hogy meséljen nekünk a nagyközség mindennapjairól.
− Megvalósultak-e a 2010-ben, az Integrált Településfejlesztési Stratégiájukban meghatározott célok?
− Öt évvel ezelőtt a legfontosabb feladatunk az volt, hogy a 2007-ben elkezdett szennyvízelvezetési projektünket megvalósítsuk. A kétfordulós, európai uniós forrásokból finanszírozott, közel 2,5 milliárd forintos beruházásnak 2010-ben még csupán az előkészítő szakaszánál tartottunk. 2013-ban kezdtük el a tényleges kivitelezést, amely magában foglalta a nagyközség szennyvízelvezető-hálózatának teljes körű kiépítését, egy minden igényt kielégítő komposztálótelep létrehozását, illetve a már meglévő szennyvíztisztító telep rekonstrukcióját. A beruházás sikeresen befejeződött, a projektzárása múlt hónapban, november 25-én történt meg. Ezzel párhuzamosan két másik fontos beruházásunk munkálatai is folytak. Az egyik az ivóvízminőség-javító projektünk, amely reményeink szerint az idei év végén lezárul. A másik a Ráckevei−Soroksári Duna-ág (RSD) projekt, amely több környékbeli önkormányzat közös beruházásában valósul meg. Ennek elsődleges célja a Kis-Dunába korábban bekerülő szennyezőanyagok végleges kivezetése a parti sávból, illetve a Duna-part teljes körű csatornázása. Ez is sikeresen befejeződött, jelenleg az utómunkálatokat végezzük. E három nagy projekt kapcsán elmondhatjuk, hogy Kiskunlacházán mintegy 4,5 milliárd forint értékű új vagyon jött létre. A következő nagy projektünk a felszíni csapadékvíz-elvezetési rendszer kiépítése lesz. Bízunk abban, hogy az ehhez kapcsolódó pályázatok hamarosan megjelennek. Ezt követően a település úthálózatának teljes aszfaltozását és további járdaépítéseket tervezünk.
− Milyen a kilencezres nagyközség intézményhálózata?
− A település intézményhálózata jól kiépített, az oktatási intézményektől az egészségügyi ellátórendszerig. Tény azonban, hogy ezen intézmények jó részének az épületei infrastrukturális felújításra szorulnak. Ezeket elsősorban uniós, illetve állami forrásokból szeretnénk megvalósítani, de természetesen a saját lehetőségeink mértékében hozzátennénk a magunk önrészét is.
− A nagyközség számos évről évre visszatérő sport- és kulturális programot kínál a helybélieknek és az idelátogatóknak. Melyeket emelné ki ezek közül?
− A sport és a kultúra területén igyekszünk minél több programot kínálni az itt élők, illetve
a hozzánk érkező turisták számára. Például a László-napi rendezvényünk iránt, amely tulajdonképpen egy gasztrokulturális fesztivált jelent, minden évben nagy az érdeklődés. Több sportegyesületünk is vonzó lehetőséget biztosít a sportolni vágyó polgáraink számára. Mindezeken túl a kun hagyományok ápolását is rendkívül fontosnak tartjuk, minden alkalommal részt veszünk a Kunok Világtalálkozóján. A településvezetés igyekszik minél színesebb kulturális palettát kínálni az itt élők számára, gondolok itt elsősorban a színházi előadásokra, illetve olyan művészek meghívására, akik tömegeket vonzanak, és komoly színvonalat képviselnek. Két nagyon szép kulturális helyszínünk, az Angyalos Ház és a tájház pedig a helyi értékek bemutatását szolgálják.
− Az adventi időszak kezdetén Kiskunlacháza milyen programokkal készül az év végi ünnepekre?
− Évek óta hagyomány nálunk, hogy az adventi hetekben felkészülünk a Mindenki karácsonyára, amelynek keretében a helyi civilszervezetekkel, intézményekkel és vállalkozókkal összefogva elindítunk egy adománygyűjtést a rászoruló családoknak, hogy szebbé varázsolhassuk számukra a karácsonyi ünnepeket. Esősorban tartós élelmiszereket és ruhákat gyűjtünk, melyeket a gyermekjóléti szolgálatunk közreműködésével juttatunk el az érintett családoknak.