Tavaly több mint kétszázezren jártak az igali gyógyfürdőben

igali fürdő

Rendkívül jó évet zárt az igali fürdő: 2015-ben az előző évhez képest ötvenezerrel többen látogatták meg a létesítményt. A somogyi fürdőket, beleértve az igalit is, télen is keresik a vendégek. 

− A tavalyi évben rendkívül jó évet zárt a fürdőnk. A 2014. évi 140 000-es látogatószámot közel 50 000-rel sikerült túlszárnyalnunk. Egyelőre az idei év is jól indult, hiszen több mint 10 százalékkal növekedett a januári látogatók száma – mondta Gellért Attila. Az Igali Gyógyfürdő marketingvezetője szerint a fürdővendégek száma a minőségi szolgáltatásoknak és a sokszínű programoknak köszönhetően emelkedik folyamatosan.

Idén is vonzza az igali gyógyvíz a kikapcsolódni vágyókat, az év első hónapjában mintegy 10 százalékkal haladta meg a forgalom a tavalyit. A somogyi településen a szállásadók sem panaszkodnak, a téli szezonban is 80 százalékos kihasználtsággal működnek. A legfrissebb statisztikák is növekedést mutatnak a turizmusban: e szerint 2015-ben a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

A fürdőben a téli időszakban hét medence üzemel. A kinti medence mellett van egy élménymedence is, ahonnan egy kis folyosón keresztül ki lehet úszni a külső medencébe, van szaunavilág, ahol infraszaunákkal, finn világgal, illetve merülőmedencével várják a vendégeket.

Elsősorban hazai vendégek keresik fel a fürdőhelyeket, szállásokat. A szálláshelyek bruttó árbevétele 4,9 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.

fotó: http://termalonline.hu/