Tácon nyílik meg a Pompeji katasztrófáját bemutató tárlat

Pompeji kiállítás

A táci Gorsium látogatóközpontjában nyílik meg március végén a Pompeji − Élet és halál a Vezúv árnyékában című tárlat. A székesfehérvári Szent István Király Múzeum ezzel párhuzamosan nyitja meg a Gorsium történetét bemutató állandó kiállítását Tácon. 

Már javában építik azt a nagyszabású kiállítást a táci Gorsium látogatóközpontjában, amely Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában címmel az egykor virágzó város katasztrófáját mutatja be március végétől – tájékoztatott a székesfehérvári önkormányzat.

A pompeji tárlat bemutatja az ott élt emberek életét, mindennapjait, szokásait, a gladiátorok világát. A kiállítás – amelynek törzsanyaga a romváros feltárásának anyagát őrző Nápolyi Régészeti Múzeumból érkezett Magyarországra – tavaly nyár óta a szegedi Móra Ferenc Múzeumban volt látható, onnan érkezett Tácra. A kollekció összesen 102, igen értékes tárgyat tartalmaz.

A látogató belépéskor az ókorban találja magát, s egy film segítségével tehet virtuális sétát Pompeji utcáin. A kiállítótérben az érkezőt egy több mint két méter magas, márvány Poszeidón-szobor fogadja, amely mögött kisebb szobrok sorakoznak majd.

A tér egyik oldalán a magánszférát, a másik oldalon a közéletet mutatja be a tárlat. A magánéletet falfestmények, tárgyak idézik meg a látogatóknak, egy választási felirat pedig a politikába kalauzol, de megismerhető lesz a fürdőélet, a színházak és a gladiátorok világa, az ókori bordélyházak működése, illetve a katasztrófa maga: a Vezúv kitörése is látható lesz a falakon.

A székesfehérvári Rendházban is nyílik egy kiállítás, amely a Vezúv által eltemetett négy várost – Pompeji, Herculaneum, Stabiae, Oplontis – mutatja be antik szövegek, és térképek segítségével. A Pompejivel egy időben nyílik meg Tácon az az állandó kiállítás is, amely Gorsium történetét mutatja be – az első ütemben a markomann háborúkig. Pannónia provincia meghódítását egy tablón követheti végig a látogató, míg a római birodalom kialakulását animációs filmen láthatja, de egykori fotókkal illusztrálva a gorsiumi ásatások történetéről is képet kaphat.

Pompeji a Vezúv kitörése miatt 79-ben néhány óra alatt eltűnt a föld színéről, több méter vastagságban temette be a vulkáni hamu. A 16. század végén véletlenül, a Sarno folyó szabályozási munkálatai közben leltek rá az első falmaradványokra. A hivatalos ásatások 1748-ban kezdődtek el. Pompeji ma Olaszország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a romváros a világörökség része.

fotó: delmagyar.hu