Szügy, az élhető település

Szügy


Nagy múltú, a régészeti leletek tanúsága szerint legalább a bronzkortól lakott hely a Nógrádi-medence peremén fekvő Szügy. A természeti és a közlekedési adottságok is kiválóak, a legfontosabb mégis az ipar. A település életéről Frenyó Gábor polgármester számolt be magazinunknak.

Községünk jóllétének alapja a gazdaság, s ebben sokat segít, hogy három multinacionális cég is letelepedett a település ipari övezetében. Van inkubátorházunk irodai és raktárkapacitással, és elkészült az új ipari parkunk is, ahová várjuk a befektetőket – mondta lapunknak Frenyó Gábor polgármester. – Nem csupán a helyiek, hanem Szügy tágabb környékén élők is munkát, megélhetést találnak nálunk. Ez az alap, az életminőség javítására pedig nagy gondot fordít önkormányzatunk.

   Szügyben működik bölcsőde, óvoda és nyolcosztályos általános iskola, van olyan önkormányzati konyhájuk, amelyet a lakosság is igénybe vehet. Gyakran tartanak települési rendezvényeket, erre a célra korszerű művelődési ház áll rendelkezésre. Az építkezők egymillió forintos telekvásárlási támogatást kaphatnak, a tanévkezdést gyermekenként 40 ezer forinttal segíti a község. Ez Nógrádban a legmagasabb, de tervezik ennek emelését.

   Frenyó Gábor mindehhez hozzátette, hogy békésen él egymás mellett az evangélikus és a római katolikus egyház, előbbi a legnagyobb templommal és hívőszámmal rendelkezik Nógrádban. Mindkét felekezetet támogatják Szügy költségvetésből. Szlovák és roma önkormányzat egyaránt működik a településen, mindkettő eredményesen. A községben tíz feletti a civil szervezetek száma, ezeket lehetőségeikhez mérten szintén segíti az önkormányzat.

   Különösen nagy gondot fordítunk a természeti értékek és a környezet megóvására – fogalmazott a polgármester. Évek óta tilos a kerti hulladékok égetése, a komposztkeretekhez önköltségi ár alatt juthatnak hozzá a háztartások. Akik nem vállalkoznak a komposztálásra, havonta öt, lebomló zsákot kapnak a zöldhulladék összegyűjtésére, amelyet a helyi szolgáltató szállít el. 

   A tervek szerint 2024-ig tízezer fát ültetnek el Szügy közterületein, a klímavédelem és az őshonos fajok védelme jegyében. Az intézmények energetikai korszerűsítése megtörtént, az önkormányzati intézmények áramszükségletét a napból nyerik, és épül a megye legnagyobb napelemparkja Szügy határában.

   Az idegenforgalmi látványosságok között említhető a Berekalja-víztározó, a Dudáskán álló Leánykökörcsin Kilátó. A községen halad át a Mária út, ezért a római katolikus plébániát az egyházmegye zarándokszállássá alakította. További nevezetesség a régi vármegyeháza két őrtornya. Több régi lakóház is áll Szügyben, amelyek megóvása és hasznosítsa is biztosított.

   Frenyő Gábor végezetül beszámolt arról is, hogy a település vasúton is megközelíthető, Szügyről pedig kerékpárút vezet Balassagyarmatra. Az ipari parkban és a lakóövezetben további fejlesztések fognak megvalósulni a közeljövőben.