Szentes, az élhető alföldi város előretekint

A város mindig is a jövőben gondolkodott, és ennek mára beértek a gyümölcsei. Szabadság – Szentes – Szeretem!: ezzel a szlogennel került be a köztudatba az utóbbi évek során a város. Nem csoda, hiszen a gazdaság, a kultúra és a sport területén mindenki megtalálhatja a szépet, a jót. Szabó Zoltán Ferenc polgármester megalapozottan állítja, hogy itt minden korosztály tud boldogulni. 

– Melyek a legutóbbi beruházások, fejlesztések?

– Nehéz éveken vagyunk túl. A COVID-járvány megviselt mindannyiunkat, 2020 óta folyamatos a válságkezelés. De a szentesiek mindig is úgy gondolkodtak, hogy a hamu alatt a parázsnak izzania kell, ezért mi folyamatosan terveztünk, pályáztunk, általában sikerrel. Emellett kiváltságos helyzetet élvezhetünk Csongrád-Csanád vármegyében, például a Top Plusz programban megítélt 5,25 milliárd forintos fejlesztési támogatás miatt. A másik lehetőségünk a határokon átnyúló pályázatok. Tervezzük, hogy kikötő létesüljön a Tisza partján, a vajdasági Ada városával együttműködve. Szintén egy határon átnyúló partnerségnek köszönhetően újulhat meg a Kurca Nagyörvény alatti és a Dózsa-ház alatti folyószakasz is. Terveink szerint itt majd felújított járdákon, a közvilágítás előnyeit élvezve lehet a természet közelében sétálni, kikapcsolódni. Megvalósult projektünk a tavaly év végén átadott zöldséges csarnok, ahol csütörtökön és vasárnap több ezer ember megfordul. Ez a lakosság régi álma volt. Nemrégiben a Dél-Kertész Kft. új logisztikai csarnokot adott át, a Coala Hungary Kft. pedig új papírgyárat létesített.

– A szentesi sportéletet jól jellemzi a sikeres vízilabdacsapat!

– Egyetlen kisváros sincs rajtunk kívül az országban, amelyik több évtizede országos első osztályú vízilabdacsapatokkal rendelkezne. Sok lehetőséget biztosítunk a lakosságnak is a sportos életre. Két futópályánk is van, a két hónapja átadott pumptrack pálya pedig annyira népszerű, hogy sorba állnak előtte. Szinte minden sportág képviselteti magát a városban, a teljesség igénye nélkül: tánc, birkózás, tenisz, vízi- és küzdősportok. Nehéz helyzeteben vannak a teremsportok művelői, mert 2021 decemberében leégett a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokunk. Reméljük, hogy mihamarabb új épülhet, az első körben a Top Plusz program keretén belül egy 6-800 fő befogadóképességű munka- és edzőcsarnokot tudunk felépíteni.

– Milyen a város munkaerő-piaci mérlege?

– Évek óta munkaerőhiány van, főleg a nagyobb cégeinknél, ugyanis Szentesen közel 4000 vállalkozás működik. Az álláshelyeket a helyi álláskeresők már nem tudják kiszolgálni, érezhető a városban is a vendégmunkások jelenléte. Lehetőségeink fejlődnek: van öt általános iskolánk, öt középfokú oktatási intézményünk, és szeptembertől duális képzés keretében indul a muzeológus képzés a szegedi Gál Ferenc Egyetem közreműködésével, valamint a hajtatásos növénytermesztési szakmában gyakorlati helyszínt tudunk biztosítani a MATE-nek.

– Melyek a közeljövő tervei?

– Legelső pont az energiatakarékosságra való reagálás. Nem az adott válság döbbentett rá a takarékosságra, ez nálunk 1970 óta gyakorlat. A közvilágítást az országban az elsők között ledesre cseréltük, és büszke vagyok arra, hogy amikor sok helyen korlátozások voltak, Szentesen egy intézményt sem kellett bezárni, mert évtizedekkel korábban átálltunk a megújuló energiaforrásokra a városi intézményeknél. Rövidesen újabb 17 intézményt fogunk napelemrendszerrel üzemeltetni. A kormány segítette az uszoda üzemeltetését, de itt is olyan energiamegoldásokat alkalmazunk, amikkel redukáljuk a rezsikiadásokat. A kerékpárutakat napelemes közvilágítással szereljük fel, és ingyenes led-csereprogramot szervezünk a háztartásoknak. 

– Milyen szintűek a szolgáltatások, amelyek meghatározzák az életminőséget? 

– Itt is a jövőbe fektetünk: most nyújtottunk be egy 420 millió forintos bölcsődepályázatot. Ez a 26 ezres város két könyvtárral, levéltárral, művelődési központtal, színházzal büszkélkedhet. Most adtuk át a Múzeumok éjszakáján az Őze Lajos-emlékszobát, városunk szülöttének, az óriási színésznek filmszínházunk is őrzi a nevét. Idén, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján megemlékezünk városunk szülöttéről is, a költővel egy időben született színészről, Tóth Józsefről, akinek nevét a színházunk viseli. Ősztől kettejük egész alakos bronzszobra fogadja a nézőket. A helyi értékeket elismerjük, folyamatosan bővül a Települési Értéktár, a „Szentesikum” elismerést egyre többen keresik. A tavalyi évben büszkeségünk, a szentesi paprika Hungarikum lett.

– Milyen programok várják a látogatókat?

– Augusztusban Halászléfőző Fesztivál lesz a Tiszán, szeptember első hétvégéjén pedig a hagyományos Szentesi Lecsófesztivál. Ősszel rendezzük meg a Térfesztivált, az év végére pedig egy gyönyörű adventet tervezünk. Igyekszünk minden korosztályt kiszolgálni változatos programokkal, koncertek, sport- és gasztronómiai események is várják az érdeklődőket.