Szent Mártonra emlékeznek szülővárosában, Szombathelyen

Öt héten keresztül 23 különböző programmal, kiállításokkal, koncertekkel, színházi és bábszínházi produkcióval, Márton napi országos nagyvásárral, előadásokkal és konferenciával emlékeznek Szent Mártonra Szombathelyen.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a programot bemutató sajtótájékoztatón emlékeztetett: Európa legismertebb védőszentje 316-ban Savariában, mai nevén Szombathelyen született, a város pedig már most megkezdte a felkészülést születése 1700. évfordulójának méltó megünneplésére. Szavai szerint Szent Márton kultuszának, szellemiségének ápolása városukban évszázadokra nyúlik vissza. Puskás Tivadar hozzáfűzte: az első világháború előtt, 1913-ban hozták Szombathelyre Szent Márton ereklyéjét jelenlegi formájában, és 1994 óta ünneplik minden év novemberében Márton nap környékén a város híres szülöttjét.

Az egyik kiemelkedő program az országos hírű Szent Márton napi vásár, amelyre az ország  szinte valamennyi szegletéből érkeznek minőségi portékákat kínáló árusok a Vasi Múzeumfaluba. A nagyszínpadon zajló programok között volt gyermekelőadás, néptánc, népzene és más, vásári hangulatot idéző előadás, bemutató. Szent Márton-napi országos nagyvásárt november 8-9-én rendezték a Vasi Skanzenben.