Százhalombatta korábbi arculata mára alaposan változott
Százhalombatta valóságos nyugalom szigete azoknak, akik családjuknak, gyermekeiknek a vidéki lét nyugalmát és biztonságát szeretnék nyújtani, ugyanakkor mindössze félórára van a fővárostól. A város egyike azon Duna menti településeknek, ahol a víz közelsége nemcsak az ipar fejlődésének kedvezett, hanem élhető környezetet is biztosít az itt élőknek. A közeljövőben újabb tervek várnak megvalósulásra.
Százhalombattáról sok embernek a két nagy ipari üzem, a szennyezett levegő, egy tipikus iparváros jut eszébe. Ez a kép azonban mára erősen megváltozott. Az elmúlt évek, évtizedek jelentős erőfeszítéseinek köszönhetően – az ipari környezetterhelés csökkentésével – mára a város kimagasló színvonalú, tiszta, rendezett, biztonságos és élhető környezetet biztosító település lett. A kisgyermekes családok számára sokat jelent a főváros közeli település vidéki jellege, a több mint harminc rendezett, virágos „zöld” park, az árnyas, gyermekbarát játszóterek, a közösségi terek folyamatosan fejlődő, funkcionális kialakítása. A mindenkori városvezetés nagy figyelmet fordít a köztisztaságra és az utak állapotára, felújítására. A városban a bölcsőde mellett öt óvoda is várja a kisebbeket, amelyek kiemelt feladata a gyermekek érzelmi, erkölcsi és környezettudatos nevelése. Mindegyik intézmény büszkélkedhet a „Zöld Óvoda” címmel, de többen a „Madárbarát Óvoda”, a „Boldog Óvoda” és a „Biztonságos Óvoda” címet is elnyerték. A városban működő négy általános és két középiskola – az országos mérések szerint is – kiváló színvonalú oktatást nyújt. Az ÉSZC Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma az ország tíz legjobb szakközépiskolája között szerepel. Megkönnyíti a szülők iskolaválasztását, hogy mindegyik intézmény más-más képzési kínálatot nyújt.
A városvezetés számára fontos a fiatalok helyben tartása, hiszen ők a jövő, tőlük függ a település további fejlődése. A városközpontban található uszoda nemcsak kiváló sportolási lehetőség, de az óvodások és iskolások is rendszeresen használhatják tanórák, óvodai foglalkozások alkalmával. A szabadidő értékes eltöltésének elősegítésére az elmúlt időszakban több sportpálya megújult, modern burkolatot kapott. A városi strand idei átalakítása után Vezér Mihály polgármester bízik abban, hogy hamarosan új sportcsarnokkal és egy – az uszoda mellé épített – tornacsarnokkal is gazdagodhat Százhalombatta.
A város vezetése – a kötelező feladatok ellátása mellett – számos olyan lehetőséget biztosít, amelyek megkönnyítik az itt élők mindennapjait. Az egészségügyi és szociális szolgáltatások országos szinten is példaértékűek. Az egynapos sebészet bevezetése, az ingyenes tüdőszűrés, a rotavírus és bárányhimlő elleni ingyenes védőoltások, az óvodások szemészeti és ortopédiai szűrővizsgálata mind azt a célt szolgálja, hogy a város lakói az egészségügy területén is biztonságban érezzék magukat. A szociális háló – az állami családbarát intézkedések kiegészítéseként – július 1-jétől harmincezer forint értékű babacsomag bevezetésével bővült, de kiemelt figyelmet fordítanak az idősek támogatására is.
Százhalombatta ma is kiemelt turisztikai célpont. A nívódíjas főtér – a nemrég felújított harangjátékkal és Csodaszarvas díszkúttal – a Rubik kocka tér, a Makovecz Imre által tervezett katolikus templom, a Finta József tervezte református templom és az óvárosi szerb templom ikonosztáza is hűen tükrözik a település fejlődésének színvonalát. A város különlegessége a halomsírokról ismert Régészeti Park, és a mellette kialakított őskori skanzen, valamint a település őskori nevét viselő „Matrica” Múzeum. A park nemcsak a régészeti leletek miatt érdekes, hanem kellemes egy délutáni sétához is, mezítlábas ösvény, piknikasztalok és rendszeres családi programok várják az érdeklődőket. Kedvelt az idelátogatók körében a Duna-part, a Csónakázó-tó és a Csónakház is, amelyek – amellett, hogy tömegrendezvény helyszíneinek is kiválóak – hangulatos, természetes környezetet biztosítanak baráti, családi összejövetelekre egyaránt. Mondhatjuk, hogy a város lüktetésében egy-egy „nyugalomszigetet” alkotnak. Vezér Mihály, aki 1990 óta – egy ciklus kivételével – a város polgármestere, így fogalmaz: „Meggyőződésem, hogy a településfejlesztés akkor viszi előre a várost, ha elfogadjuk azt, ami van, értékeljük a múltunkat, a jelenhez vezető utat, és megbecsüljük munkánk eredményét. Százhalombatta fejlődése a város gazdasági erejétől függ. Ennek érdekében célunk a meglévő Ipari Park fejlesztése, bővítése, ami amellett, hogy új lehetőségeket kínál a gazdasági társaságok számára, munkahelyeket teremt a lakosságnak.” A vasútfejlesztés, a közlekedési infrastruktúra nagyarányú fejlesztése a vasútállomás környezetében jelentős fejlesztések beindulását készíti elő.
Százhalombatta jövőre ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. Ez a kisváros óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt fél évszázad alatt, hiszen egy szürke iparvárosból számos zöldterülettel, virágokkal tarkított szerethető, élhető várossá nőtte ki magát.