Soltvadkert a bor és a fagylalt fővárosa

Soltvadkerti tó


Bor- és pálinkakészítés, cukrászat, műanyaggyártás – talán nincs még egy olyan település Magyarországon, ahol ilyen jól megférnek egymás mellett ezek a tevékenységek. Temerini Ferenc polgármesterrel arról beszélgettünk, hogy miért kell legalább egyszer ellátogatni ebbe az alföldi városkába.

‒ Milyen beruházások valósultak meg az elmúlt években, amelyek megkönnyítik az itt élők mindennapjai? 

‒ A TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázati csomagból sikeresen kivettük a részünket. Szerencsések vagyunk, ugyanis a megyei közgyűlések által kezelt pályázatok be is fejeződtek nálunk. A legnagyobb összeget a városi csapadékvíz-csatorna felújítására tudtuk fordítani, ami az egykori mocsaras terület miatt fontos mérföldkő volt az életünkben. 400 millió forintot költöttünk a sportcsarnok energetikai felújítására, ami szigetelést és fűtéskorszerűsítést jelentett. Megépültek a belterületi kerékpárutak. A bölcsődések új eszközöket kaptak. 

‒ Vannak-e olyan fejlesztések, amelyek még nem fejeződtek be? 

‒ A közösségfejlesztő pályázat még fut. Ebből közösségi programok valósulnak meg.

A Vadkerti-tó partjára tervezett turisztikai beruházás több lépcsőben készül el. Néhány hete adtuk át a fogadóépületet és a jegypénztárt. Épült egy iparterület-feltáró út is, ugyanis ipari parkot szeretnénk létrehozni. Erre is benyújtottunk TOP-os pályázatot a maradványkeretre.

‒ A borászatról és a pálinkáról országszerte híres a város.

‒ A Kunsági borvidék, hazánk legnagyobb kiterjedésű borvidéke ad otthont Soltvadkert két neves családi borászatának, a Frittmann Borháznak, amely más elismerések mellett 2007-ben megkapta az Év bortermelője, 2015-ben pedig az Év pincészete díjat. A Font Pincészet pedig csupán tavaly öt aranyérmet szerzett a hazai és nemzetközi versenyeken. Az elmúlt évek kitartó munkájának, szakmai fejlődésének és a fejlesztéseknek köszönhetően napjainkban már impozáns kóstolótermek állnak rendelkezésre a családi borászatokban, ahol generációk óta foglalkoznak borkészítéssel. A borturizmus mellett látványpincészet is működik településünkön. Az Alföld legkiválóbb fehér- és rozéborait nálunk állítják elő, és erre nagyon büszkék vagyunk.

Bács-Kiskun megye a mézédes gyümölcsök és a belőlük készülő kiváló párlatok hazája. A generációról generációra öröklődő tudás teszi a pálinkát igazi hungarikummá. Soltvadkerten a Schiszler pálinka és a Szekeres pálinka készítői is nagy hangsúlyt fektetnek a prémium termékek színvonalára. Mindkét családi vállalkozás büszkélkedhet jelentős hazai és nemzetközi versenyek nagydíjaival, arany és ezüst minősítéseivel.

‒ A fóliás csomagolóanyag-gyártás legfontosabb városa Soltvadkert. Mennyire meghatározó ez az iparág a város fejlődése, illetve a munkahelyek szempontjából? 

‒ A városban szinte mindenki a „műanyagos társadalom” része: gyártja, fejleszti, értékesíti, vagy éppen fuvarozza a csomagolóanyagokat. Mi adjuk a hazai termelés felét. Ezért ezek a cégek a legnagyobb foglalkoztatóink. Itt szőlőtermesztésből és műanyag-feldolgozásból élnek az emberek.

‒ Miért érdemes ellátogatni a településükre? Milyen látnivalókat, kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak? 

‒ A Vadkerti-tó a horgászok és a fürdőzők paradicsoma. Sport- és szabadidős eszközöket vásároltunk, fitneszparkot hoztunk létre a településen. Van kempingünk, a Fekete-villát felújítottuk, színvonalas szálláshellyé vált. Új létesítményeket is tervezünk. Kialakítottunk egy tanösvényt, ahol kerékpározni, futni és túrázni is lehet. Az 1980-as években nagyon népszerű volt a tó a szörfözők körében. Most a gyerekek oktatásával próbáljuk visszacsábítani ide ezt a sportágat. Országos hírű fagylaltjairól a cukrászdánk, ahol cukrászmúzeum is működik, ami látogatható.

Helytörténeti sétára is lehet jelentkezni a Gyöngyház Kulturális Központban. Nagyon gazdag a gyűjtemény: a szőlőműveléshez, szőlőfeldolgozáshoz alkalmas eszközök színes tárházát tekinthetik meg az érdeklődők. Mindemellett egy régi orvosi rendelőt is be tudunk mutatni, s külön látványosság a motormúzeum, ami egy magángyűjtemény magyar gyártmányú kétkerekűekből.