Sikeres felnőtt és iskolai pingpong-program Budaörsön

ping-pong

Többször is elnyerte a Pest Megye legjobb csapata címet a Budaörsi SC női asztalitenisz-együttese. Szvitán Krisztina szakosztályvezető pedig tavaly az Év sportszervezője címet kapta a várostól.

Szvitán Krisztina 2004-től a BSC tagja, előbb játékosként, majd 2012 óta a szakosztály irányítójaként dolgozik a sikerekért, s nevéhez fűződik az iskolai pingpong-program elindítása.

− Az ötlet Somlyó Gergelytől, korábbi szakosztályvezetőnktől, jelenlegi klubelnökünktől származik, s együtt teljesítettük ki. Az I. számú általános iskola pár méterre van a sportcsarnoktól, s az igazgatónő pozitívan fogadta a kezdeményezésünket. Sok sport van jelen az iskolában, de a pingpong azóta az egyik legnépszerűbb, nagyon szeretik a gyerekek és a tanárok is, mivel a visszajelzések szerint javult a diákok szenzomotoros és koncentrációs készsége. Az elsősöknél és a másodikosoknál minimum öt osztály vesz részt a programban, de volt, hogy nyolc osztállyal kellett számolnunk. Minden év végén csinálunk egy kiválasztást, s a legtehetségesebbeknek biztosítunk plusz foglalkozást, általában kora délután, hogy illeszkedjék a gyerekek és a család napirendjébe − magyarázta Szvitán Krisztina.

A Budaörs felnőtt női csapata 2013-ban és 2015-ben − immár Szvitán Krisztina vezetésével − a legjobbnak bizonyult a bajnokságban.

− Komoly alapokkal vettem át a szakosztály vezetését, a csapatot Bíró Gyula mostani alpolgármester és Somlyó Gergely futtatta fel, s tulajdonképpen sikerre volt ítélve. Budaörs város önkormányzatának kiemelt támogatását élvezzük. 2013 volt a legsikeresebb év, amikor Bajnokok Ligája-döntőt játszottunk. Többször megkaptuk a Pest megye legjobb csapata címet, minden sportág vonatkozásában, a várostól pedig háromszor is elnyertük a sport-vándordíjat, amelyet így örökösen is megkaptunk − sorolta a sikereket a szakosztályvezető.

A következő évek terveiről elárulta, hogy nem fog unatkozni, hiszen továbbra is cél az éremszerzés a magyar bajnokságban, valamint a nemzetközi kupaszereplés. A válogatott Pergel Szandra révén Budaörs ismét képviselteti magát Európa-bajnokságon és világbajnokságon is.

− A legfontosabb azonban az infrastruktúra, mivel kinőttük a sportcsarnokban kapott termet. A negyvenöt fős utánpótláscsoport mellett ott vannak az iskolások és a felnőttek, a szakosztály létszáma közelíti a százat. Ha ezt a kérdést nem oldjuk meg, akkor nem tudunk továbblépni, sőt szinten tartani sem, így a következő egy-két évnek erről kell szólnia – mondta befejezésül Szvitán Krisztina.

(Fotó: A pingpong javítja a gyerekek koncentrációját)