Sikeres évkezdet a Sanatmetal Kft.-nél

Sanatmetal kézfogás

A Sanatmetal Kft. száz százalékban magyar tulajdonú vállalkozás, a nemzetközi szakma pedig Európa TOP-40 orvostechnikai gyártója között tartja számon. Idén tavasszal a cég elnyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala innovációs díját is.

Az új termékkörünknek, illetve jó néhány szabadalomnak is köszönhető e két díj.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy innovációinkat szabadalmi védelemmel lássuk el, nem csupán idehaza, hanem a világ számos országában is – mondta a Sanatmetal Kft. ügyvezető igazgatója, Farkas József. Miközben a Sanatmetal itthon átvette az innovációs díjakat, ezzel egy időben az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb ortopédiai kongresszusán bemutatták a kábel nélküli mágneses MAGIC célzórendszerüket, amelynek lényege, hogy a műtőben a korábbinál lényegesen kisebb sugárterhelés érje az egészségügyi személyzetet és a betegeket. Csonttörés, illetve baleset bárkivel előfordulhat. A Sanatmetal Kft. traumatológiai implantátumokat, a csípő-, térd- és ízületi kopások kezelésére csípő- és térdprotéziseket gyárt, a gerincbántalmakra, illetve gerincsérülésekre pedig gerincimplantátumokat. Legújabb termékcsaládjuk a fogászati implantátum. E négy termékcsoportban közös a gyártás során használt technológia, továbbá az, hogy mindegyik implantátum különleges ötvözetű anyagból – acélból és titánból – készül. A cég együttműködik a bécsi és a négy hazai orvosegyetemmel, s közel nyolcvan itthoni kórházba szállít termékeiből. Jelenleg árbevételének 25-35 százalékát adja a magyar piac. Európában, Ázsiában, az Egyesült Államokban, sőt Oroszországban is értékesítenek, és éppen azon dolgoznak, hogy Dél-Amerikában is piacokat szerezzenek. A Sanatmetal Kft. hosszú távon is szeretne megmaradni magyar tulajdonú cégként, miközben egyre inkább nemzetközivé válik.

sanatmetal-szarnyas-ember

Magyar cégként egyre több hazai beszállítónak adnak munkát, termékcsaládjaik bővítését tervezik, s új fejlesztésekbe is belekezdtek. Farkas József bízik az egyre erősödő magyar kis- és középvállalkozásokban, amelyek, hasonlóan a Sanatmetalhoz, komoly hozzáadott értéket tudnak teremteni, amelyre egyre nagyobb szüksége lesz Magyarországnak. Az ortopédiai és traumatológiai profilban már az Európai unió TOP 40 orvostechnikai gyártója között jegyzik a céget, céljuk, hogy a következő években az élmezőnybe kerüljenek.