Rekordnyereség a derecskei városgazdálkodásnál

A képviselő-testület idén tavasszal elfogadta a Derecskei Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (DEVAG) tavalyi évről szóló zárszámadását. A cég 2013-ban rekordnyereséget ért el, ami igen kiemelkedő eredmény, tekintve a cég nonprofit jellegét. A tavalyi év eredményéről és a jövő terveiről Végső Zoltán, a DEVAG ügyvezetője számolt be.

 

Mint az ügyvezető mondja, a városgazdálkodásnak nem a profitszerzés a célja, ugyanakkor fontos elvárás, hogy a városi erőforrásokat minél hatékonyabban használják fel. A piaci szférában szerzett profitot pedig városi fejlesztésekre fordítják.

A városgazdálkodás fontosabb tevékenységei közül kiemelhető egy főzőkonyha üzemeltetése, illetve maga a diákétkeztetés, amelynek minőségétévről évreigyekeznek javítani. Nagy eredménynek tartják, hogy a modern gasztronómiai elképzeléseket és a helyi ízlésvilágot jól tudják ötvözni. E konyhával a cég a városi és a lakossági rendezvényeken is jelen van, illetve a megrendelt ebédek házhoz szállítását is vállalja.

A mezőgazdasági termelés nagyon fontos a városnak, amit a régi gyakorlókertben, illetve a 47-es számú főútvonal melletti telken végez a városgazdálkodás. A termelést 4000 folyóméter uborkaültetvénnyel kezdték, amit idén tavasszal bővítettek, közmunkások segítségével. Szerencsére a helyi mezőgazdasági vállalkozók nagyon jó partnerek, és igen sok szakmai segítséget nyújtanak.

A jövő fő feladatai közé tartoznak a közműépítési munkák. A DEVAG ezért a meglévő mellé még egy markolót vásárolt, illetve felszerelt egy komplett brigádot, melynek tagjai jelenleg csatornaépítést végeznek. Végső Zoltán büszke arra, hogy azokban az utcákban, ahol az ő munkatársai dolgoztak, minimális volt a lakossági panasz.

A médiacsapatot is a DEVAG működteti. Ők adják ki a Derecskei Hírek című újságot, ők üzemeltetik a városi honlapokat, és a városban látható nagy projekttáblákat szintén a DEVAG helyezi ki. Az ügyvezető szerint a városgazdálkodás azért működik jól, mert minden mindennel összefügg. A médiacsapat készíti a heti menükínálat szórólapjait, ha szükséges, a műszaki brigád végzi a javításokat a konyhán, vagyhelyezi ki a projekttáblákat a városban. Mint Végső Zoltán hangsúlyozza, az idén is hasonló sikerekre számítanak, és mindent megtesznek azért, hogy hasznára legyenek a városnak.