Rangos társadalmi esemény a hatvani jótékonysági bál

jótékonysági bál

Ötödik alkalommal rendezik meg Hatvanban az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet és az Albert Schweitzer Kórház Alapítvány közös jótékonysági bálját, amely a térség egyik legrangosabb társadalmi eseményévé vált. Az idei bál bevételéből a fekvőbeteg-ellátó osztályok komfort- és kényelmi funkcióinak növelését, valamint az ápolási eszközpark bővítését szeretnék megvalósítani.

Komoly hagyománya van Hatvanban az Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet és az Albert Schweitzer Kórház Alapítvány közösen megrendezett jótékonysági báljainak.  A 2016. február 13-ai est az ötödik ilyen nagyszabású rendezvény, és – mint szervezői kiemelték − az évek során a térség egyik legrangosabb társadalmi eseményévé nőtte ki magát. Az alapítványi bálra szinte mindig pillanatok alatt elkelnek a jegyek.

A bálnak minden évben van egy választott témája, tavaly például – tekintettel a Valentin-napi dátumra – az egészség mellett a szerelem jegyében rendezték meg. Idén a hagyományos velencei karneválok hangulatát próbálják megidézni. Az első két alkalommal ugyan más volt a helyszín, azonban 2014 óta minden évben a Nagy Endre Rendezvényterem ad otthont a mulatságnak.

Miután eddig minden évben roppant nagy érdeklődés övezte az eseményt, a kitűzött célok is megvalósulhattak. A 2016. évi bál bevételével a fekvőbeteg-ellátó osztályok komfort- és kényelmi funkcióinak növelését, valamint az ápolási eszközpark bővítését szeretnénk megvalósítani. Habár a belépőjegyek rég elkeltek, támogatói jegyek továbbra is korlátlan számban vásárolhatóak a kórház pénztárában. Ezek belépésre nem jogosítanak, de jelentős mértékben hozzájárulnak az ápoláshoz szükséges eszközök megvásárlásához.

fotó: Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet