A vadvirágok királynőjének is nevezik, mezők rubin ékköveinek. Kerti növénynek manapság ritkán ültetik, jóllehet dísznövényként nemesített változatai is léteznek.

Mindannyian megtapasztalhattuk már, mily lenyűgöző látványt nyújtanak a vöröslő pipacsmezők.

A görög mitológiában Démétérnek, a földművelés és a termékenyég istennőjének szent növénye, együtt a búzavirággal.

A folklórban – rövid életű virágai okán − a pipacsot a heves, ám mulandó fellobbanás, bódulat szimbólumának tartják. Egyes vidékeken az álom és a boldog tudatlanság jelképe. Néhány napos virágzása az élet rövidségére emlékeztet.

A brit nemzetközösség országaiban a pipacs az Emlékezés napjának szimbóluma: november 11-én nem csupán az első világháború halottai előtt róják le kegyeletüket a megemlékezők, hanem valamennyi valaha is harcolt katona előtt. A gomblyukakba tűzött pipacs a vérrel áztatott harcmezőket jelképezi.

Radnóti Miklós Pipacs című versére gondoljunk, miközben ezeket a csodálatos fotókat nézzük:

„Az asszonyom pipacsot lát
és füttyent nekem az úton át
s hogy visszafüttyentek, lehajol.

Két ujja végigcsúszik a szár
szőrén s a fű közt megáll. És már
kezében lángol a lenge virág.

Újra füttyentek; füttyömbe boldog
madár füttye vág s ő mosolyog:
Pipacspirossal zendüljön a világ!”