Pindroch Csaba köszöntője

Pindroch Csaba

Kedves Olvasó!

Salgótarjánban születtem 1972-ben. Gyermekkoromban modern, lüktető élet jellemezte a várost. Hétvégenként szeretetteljes, palóc szabadságban volt részem a faluban, ahol a nagyszüleim éltek. Tizennégy évesen elkerültem Esztergomba kollégistának, érettségi után pedig Budapestre, a Színház- és Filmművészeti Egyetemre.

De a Jóisten adott nekem még egy évet Salgótarjánban. Két hónapig újságkihordó voltam, és megismertem a szülővárosom minden szegletét. Később apám a megyei postahivatalok műszaki ellenőrzését végezte, néhány hónapig maga mellé vett sofőrnek, bejártuk a megyét. 

Azt kell mondanom, lehet gyönyörű a Balaton-felvidék, az Őrség, a Dunakanyar, akadnak szépségek bőven az Alföldön, de nem kérdés, hogy a legszebb megye Nógrád. 

Elképesztő adottságai vannak! Salgótarjánhoz hasonló fekvésű várost talán csak Horvátországban láttam. Hogy mennyire otthon vagyok Salgótarján környékén, arra erős jelzés, hogy a feleségem szerint amikor megérkezünk a városba, elkezdek „akcentussal” beszélni. Ott biztonságban érzem magam. Van egy kis házunk Somoskő és Salgó vára között.

Salgótarján volt az utolsó megyeszékhely, ahol még nem volt színház. Egyszer szerveztünk és rendeztünk egy gálát. Oroszlánrészt vállalhattam a szervezésben. Ez lett a Zenthe Ferenc Színház „nulladik napja”, és erre máig nagyon büszke vagyok.  

Szabadúszóként mostanában tudatosan kevés munkát vállalok. A Mr. és Mrs., valamint a Segítség, megnősültem! című darabokkal járom az országot. Számomra minden pénznél többet ér, hogy rengeteg időt tudok otthon tölteni a családommal. Nem szeretném, hogy a gyerekeim felnőtt korukban majd azt mondják, gyermekként alig látták az apjukat.  

   Már kisiskolásként rabul ejtett az irodalom. A tarjáni általános iskolánkban egy domborműről Ady Endre Föl-földobott kő, a házunk mögötti szoborról Radnóti Miklós mozaikból kirakott, Nem tudhatom című verse üzent nekem. Nem véletlenül, hiszen mindkét vers karmikus jelentéssel bír a számomra. A nógrádi táj befogad – és visszavár…

Pindroch Csaba

Jászai Mari-díjas színművész