Ötszázmillió forintos fejlesztés a sárospataki édesipari társaságnál

Sárospatak

Növeli kapacitását a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft. Félmilliárd forintból bővül a Zemplén Csokoládégyárat működtető, 73 embert foglalkoztató kft. üzemcsarnoka, és fejlesztik eszközparkjukat is.

Ötszázmillió forintos fejlesztés zajlik a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft.-nél. A cég – miként az MTI beszámolt róla − a „Széchenyi 2020 mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázaton több mint 262 millió vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a csaknem 525 millió forintos beruházáshoz.

A kft. tájékoztatása szerint a fogyasztói igények mára meghaladták a társaság gyártókapacitását, ezért vált elodázhatatlanná a fejlesztés. Ennek köszönhetően megnövelték a gyártócsarnok területét, ezt követően pedig egyebek mellett praliné- és bonbongyártó gépsort állítanak termelésbe. A beruházás várhatóan augusztus végén fejeződik be.

A Sárospatak-Hungária Édesipari Kft. 2004 nyarán, zöldmezős beruházással létesítette édesipari üzemét, a Zemplén Csokoládégyárat. A társaság évente több száz tonna terméket gyárt és juttat el kereskedelmi hálózatok révén a fogyasztókhoz, a hazai piac mellett Szlovákiába, Csehországba és Romániába is.

A Zemplén Csokoládégyár szaloncukor-különlegességek gyártásával kezdte meg működését. A saját termékcsalád kialakításának első lépése − a desszert szaloncukrok készítése − után további édességkülönlegességek kerültek fel a portfólióra, így mártott desszert darabáru különféle gyümölcsízekben, mártott szeletes áru, mártott nápolyi szeletáru egyedi csomagolásban, kézi gyártású finomdesszertek és zselés termékek csokoládéba mártott, illetve finomított kristálycukorban panírozott formákban.

A nyilvános cégadatok szerint az elmúlt évet nettó 4,457 milliárd forint árbevétellel zárta a cég, a megelőző év 4,883 milliárdos árbevételével szemben. Miközben belföldi értékesítése több mint egymilliárd forinttal 2,85 milliárd forintra emelkedett, az exportja csaknem a felére, 1,6 milliárd forintra mérséklődött. A társaság adózott eredménye 101 millió forintról 38,8 millió forintra esett vissza 2015-re.

fotó: sarospatakhungaria.hu