Ötcsillagos minősítést kapott a Rudas gyógyfürdő

Rudas gyógyfürdő

Hazánkban a budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda kapta meg elsőként a fürdővédjegyet. A létesítmény tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztésével érdemelte ki a legmagasabb minősítést. 

A fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerében a Rudas a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot kapta meg. Mindezt 12 minősített fürdő 21 szolgáltatóegysége közül érdemelt ki – jelentette be Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a védjegy átadásakor. Az új védjegyrendszert a fürdőszövetség és a nemzetgazdasági tárca közösen felügyeli, illetve működteti.

A Rudas gyógyfürdő tavaly szeptemberben átadott egymilliárd forintos fejlesztésével érdemelte ki a legmagasabb minősítést. A komplexum 2014 decemberében 40 százalékkal több vendéget fogadott, mint 2013 hasonló időszakában.

A helyettes államtitkár szerint a minőség és a versenyképesség egymást kölcsönösen feltételező fogalmak, ezért a tárca kiemelten kezeli a turisztikai szolgáltatások színvonalemelésének ösztönzését. Elmondta, hogy az új védjegyrendszer nemcsak tájékoztatást ad a fürdővendégeknek a szolgáltatás minőségéről, hanem irányt mutat a fejlesztéseknek, mivel a minősítési szempontok meghatározzák a színvonal javulásának pontos kritériumait az üzemeltetők számára.

Ruszinkó Ádám végül kitért arra is, hogy a gyógyturizmus Magyarország egyedi, nemzetközileg versenyképes terméke, s ebben a gyógyfürdők és szolgáltatásaik a kínálat meghatározó alappillérét jelentik. Teljesítményük hozzájárult a turizmus tavalyi kiváló eredményéhez: a hazai fürdőket közel kétmillió külföldi gyógy- és egészségturista kereste fel, költésük peig a külföldiek teljes költésének több mint 14 százalékát tette ki. A SZÉP kártyának és részben a fejlesztéseknek köszönhetően a fürdők belföldi vendégköre is jelentősen nőtt az elmúlt években.

fotó: rudasfurdo.hu