Nyári szünet: mi legyen a gyerekekkel?

Nyári szünidő

Az aktív időtöltés is fontos a vakáció alatt.

Szabadság, pihenés, kikapcsolódás – ezek a hívószavak sokaknak csupán másodlagosak, ha szóba kerül a vakáció időszaka. A szülőknek ilyenkor gondoskodniuk kell arról, hogy csemetéik felnőtt felügyelettel, s lehetőleg tartalmasan, élvezetesen töltsék el azokat a napokat, heteket, melyek során ők maguk kénytelenek a munkában helytállni. 

A szerencsésebbek számíthatnak a nagyszülőkre, akik már alig várják, hogy elkényeztethessék az iskolai fegyelemből pár hónapra kiszakadó unokákat. Azonban azok a Pest megyeiek sem maradnak magukra, akik nem tudják szűkebb környezetükön belül megoldani a gyermekek elhelyezését: nekik segíthetnek a különböző civil szerveződések, így a Nagycsaládosok Monori Egyesülete is.

Megyénkben, így Monoron is számos nyári program várja a gyermekeket, a családokat. Ezek többnyire nyári táborok, de emellett természetesen lesznek egynapos rendezvények is – tudtuk meg Keresztes Hajnalkától, az egyesület elnökétől. – Városunkban az önkormányzat áprilisban tartott megbeszélést a teljes nyári szünetet érintő táborozással, foglalkozásokkal kapcsolatban. A meghívottak között ott voltak a helyi civil szervezetek, egyesületek, iskolák, a családsegítő szolgálat munkatársai, a Máltai Szeretetszolgálat és az egyházak képviselői. A cél az volt, hogy lehetőleg az egész nyári szünetet magában foglaló foglakozásokat, táborokat szervezzünk a gyermekek számára.

Nyári szünidő

Monoron június 27-től július 1-jéig, július 11-től július 15-ig, s augusztus 22-től 26-ig szervez tábort az egyesület, ahol a felügyelet mellett aktív időtöltést is garantálnak az önkéntesek, kirándulásokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyermekek. Emellett azokra az idősekre is gondolnak, akiknek nincs lehetőségük unokázással tölteni a napjaikat: a helyi idősek otthona lakóinak apró ajándékokkal, műsorral kedveskednek. A nyári napközis tábor évek óta az egyesület kiemelkedő programja, naponta 75-110 gyermek felügyeletét, szórakozását biztosítják. De szem előtt tartják a fejlődést is: a táboroztatást követően összeülnek, s megvitatják, miként lehet még vonzóbbá tenni ezt a lehetőséget.

Nem csupán az iskolai szünet időszakában érdemes azonban figyelemmel kísérni az egyesület tevékenységét. Keresztes Hajnalka kiemelte, céljaik között a nagycsaládosok egymást ismerő és segítő közösségé szervezése is szerepel. Mindezt programokkal, élményekkel próbálják elősegíteni, az egyesülethez egész évben lehet csatlakozni. – Az elmúlt kilenc évben megrendeztük a Házasság világnapja ünnepségünket, ahol köszöntjük a sok éve együtt élő házaspárokat irodalmi, zenei műsorral. Immár harmadik éve szervezünk farsangi mulatságot, gyermekeink nagy örömére. Taggyűléseinken az aktuális programok szervezésével foglalkozunk, illetve lehetőséget nyújtunk a tagságnak az új javaslatok megtételére is. Anyák és apák napi ünnepségünk keretében gyermekeink saját maguk által összeállított műsorral és saját készítésű ajándékkal kedveskednek szüleiknek. 

Az iskolamentes időszakban adódó problémák megoldása mellett a tanév megkezdésében is segítséget nyújtanak tagcsaládjaiknak: az iskoláskorú gyermekek számára füzetcsomagot biztosítanak. Aki szeretne megismerkedni az egyesülettel, július 2-án részt vehet egészségnapi rendezvényükön.

Fotó: Népszerű, visszatérő program a nyári napközis tábor, A tábortűz a búcsúest elengedhetetlen „kelléke”