Népszerű Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont
Közel 150 ezer látogatót fogadott megnyitása óta, azaz az elmúlt egy évben a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont. A közel 800 négyzetméteres, uniós támogatással épült központ tíz terme érdekes látnivalókat kínál.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Puskás Zoltán számolt be arról, hogy a park területén több helyszínt is érintett a fejlesztés. A tavaly ősszel zárult, 390 millió forintos uniós természetvédelmi beruházás a gyulafirátóti Mikládi-láp területét, a Tihanyi-félszigetet és a Káli-medence öt helyszínét is érintette: visszaszorították a vízi növényzetet és fás legelőket alakítottak ki.
Többéves előkészítő munkát követően az igazgatóság által 2006-ban létrehozott Bakony-Balaton Geopark 2012-ben sikeresen pályázott a Globális Geopark Hálózat tagságára. Ennek köszönhetően az elmúlt évben megkapta az „UNESCO Globális Geopark” címet − mondta az igazgató. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park, amely 1997-ben jött létre, a Balaton északi partján, 1-15 kilométeres sávban húzódik, területe mintegy 57 ezer hektár.
A Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont megtekintése a tavasbarlangban való csónakázást is magában foglalja. A csónakázható tavasbarlang fogadóépületében páratlan kiállítás mutatja be a karsztvidékek csodálatos világát. 10 terem különleges látnivalói kalauzolják a vendégeket a titokzatos barlangok világában. A gyerekeket kúszóbarlang várja, míg a felnőttek érzékelési képességét „kőtapogató” teszi próbára.
A letűnt korok élővilágába ősföldrajzi festmények engednek bepillantást. A természet egzotikus művésze, a karsztvíz gyönyörű alakzatokat formál a mészkőből. Láva- és jégbarlang, trópusi őskarszt; megannyi élmény várja a 770 négyzetméteres központban a látogatókat.
fotó: tavasbarlang.hu