Német vendégekre is számít a Pannon Termál Klaszter

Közösen jelentek meg az Utazás kiállítás 2015 turisztikai vásáron és közös marketingre készülnek a Pannon Termál Klaszterbe tömörülő szervezetek – köztük 12 fürdőhely. A hazai vendégek mellett a német és osztrák látogatókra számítanak elsősorban.

Kiemelt szerepet kaptak a hazai és a német-osztrák vendégküldő területekre irányuló marketingkommunikációs, piacszerzési hatékonyságot növelő közös kampányok, a Magyar Turizmus Zrt. tevékenységéhez kapcsolódó közös megjelenések Pannon Termál Klaszter első negyedéves akciótervében.

A régió fürdőit, kempingkínálati lehetőségeit tartalmazó kiadványokkal jelentős érdeklődést kiváltva mutatkoztak be az együttműködésben résztvevők a bécsi, a stuttgarti, a wellsi valamint a müncheni vásárokon, turisztikai kiállításokon.

Az „együttműködve versenyezni” jegyében vettek részt a PANTERM tagjai – kilenc fürdőhely aktív közreműködésével – a hazai Utazás Kiállítás 2015 turisztikai vásáron is, ahol közös impozáns kiállítóhelyen adtak széleskörű tájékoztatást a szakmai és más egyéb érdeklődők számára a nyugat-dunántúli régió egészségturisztikai és aktív pihenési lehetőségeiről.

A németországi piac aktívabb elérése, erősítése érdekében a szervezet külön kiadvánnyal készült a március eleji berlini turisztikai börzékre, az ITB-re, ahol képviselői saját standon kívánják bemutatni elsődlegesen Nyugat-Magyarország különleges termál vizeire épülő turisztikai kínálatát.