Négy teltházas előadáson mutatkozott be a BÖBI

Színház

Néhány éve élesztették fel a színjátszás közel százéves hagyományát a Tolna megyei Bölcskén. Idén immár a harmadik darabot, A cigány vitték színre. Négy teltházas előadást tartottak. A következő az Indul a bakterház lesz – mondta Blandl Béláné rendező. 

A bölcskei színjátszás történte Bátor Márton idejébe nyúlik vissza, majd sok éves szünetet követően Füstös Vali irányításával kelt újra életre. 2011-ben a színházterem felújítása után szerveződött új társulat az egyik egykori színjátszó, Blandl Béláné vezetésével.

A nevével fémjelzett Bölcskei Blandl Ibolya Színtársulat (BÖBI) először A gyűrűs zsidó című darabot vitte színre, majd a Csókos asszonyt. Idén új darabbal, A cigánnyal mutatkoztak be. A BÖBI ezúttal is nagy sikert aratott, négyszer álltak színpadra a darabbal, minden alkalommal teltház előtt.

− Óriási dolog, hogy bennünket – nem túlzok – a bölcskei közönség a tenyerén hord. Nagyon aranyos, hűséges, összetartó csapat − mondta társulatáról a rendező, Blandl Béláné Ibolya. Az első két darabban magára is osztott szerepet, ezúttal viszont nem, amire – mint elmondta – nem lesz többet példa. – Imádom a színpadot, nagyon szeretek játszani − indokolta. A darabválasztásnál – mint az előző két alkalommal is – a nosztalgia került a fókuszba, azért választotta A cigányt, mert tizenhat évesen játszotta Rózsi szerepét.

Blandlné Ibolya elmondta, hogy már kiválasztotta a következő darabot, ez az Indul a bakterház lesz, s már megtalálta Bendegúz karakterét is.

Bölcske nemcsak a színjátszásban jár élen. Itt működik Tolna megye egyetlen falusi mozija is. A Rákóczi mozit 1960-ban építették, de előtte, 1955-től már vetítettek keskenyfilmeket a településen. A filmszínház kezdetekben 326 férőhelyes volt karzattal, szűk üléssorokkal. Neves filmek sorát (Árvácska, A miniszter félrelép) ebben a régióban itt vetítették először. Közönségtalálkozókat szerveztek, melyeket óriási érdeklődés övezett.

Egy pályázat nyomán megtörtént a moziban a digitális átállás: 2015. május 30-án a Spongyabob vetítésével indult a digitális vetítés a tolnai községben.

fotó: Vida Tünde