Nagyszabású fejlesztések a Velencei-tónál

Évtizedeken keresztül másodvonalbeli nyaralóhelyként tekintettek a Velencei-tóra. Ám a tó környékén élők, az ott rendszeresen nyaralók és a Velencei-tó szerelmesei mertek, mernek álmodni a változásról. Az utóbbi években megvalósult fejlesztések álmaik megvalósulását vetítik előre.

2010-től napjainkig csaknem 10 milliárd forint pályázati forrás érkezett a velencei-tavi településekre. Turizmusfejlesztésre Kápolnásnyék, Gárdony, Sukoró és Velence települések mintegy 3,6 milliárd forint támogatást nyertek el. Európában is egyedülálló fejlesztőközpont létesült a velencei-tavi Vízi Sportiskolában, több mint 2,2 milliárd forint pályázati forrásból. Velence önkormányzata 1,7 milliárd forint támogatást nyert el A Velencei-tó kapuja című projekt megvalósítására: kiépült a kikötősétány, megújult a kikötő partfala, térfigyelő rendszert építettek ki és felújították a sportpályákat. 791 millió forint pályázati forrás jutott Gárdonyban a velencei-tavi partfal rehabilitációjára. 862 millió forint támogatás érkezett a velencei-tavi kerékpárút és kerékpáros turisztikai szolgáltatások fejlesztésére. Mezőgazdasági beruházásokra és fejlesztésekre a tó környéki települések 2010-től napjainkig több mint 900 millió forint forráshoz jutottak. A LEADER program keretében a 2007-2013 közötti programozási időszakban 156 nyertes pályázat valósult meg, és több mint 860 millió forint támogatási összeg jutott a térségbe. Bő 500 millió forintból multifunkciós zöldépítésű fejlesztőteret és oktatástechnikai központot alakítanak ki Kápolnásnyéken.

velencei-to-2

A Budapest–Székesfehérvár vasútvonal pályarekonstrukciójának keretében teljeskörűen megújult Velence megállóhely, mintegy 3,1 milliárd forintból. A 2013-as munkálatok során új állomás épült, új peronokat alakítottak ki, liftes gyalogos aluljárók épültek. A jobb megközelíthetőség érdekében áthelyezték Dinnyés megállóhelyet, valamint P+R parkolót és buszfordulót építettek. Mindennek köszönhetően a felújítás előttihez képest 30-40 százalékkal rövidebb menetidőket biztosító menetrendi struktúrát vezettek be.

− Nekünk, akik e gyönyörű tájat mondhatjuk az otthonunknak, és lehetőségünk van arra, hogy képességeinkhez mérten tegyünk a fejlődéséért, ezt kötelességünknek érezzük és megtesszük – fogalmazott L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő, hangsúlyozva, hogy az impozáns számok mögött sok lelkes lokálpatrióta munkája húzódik meg.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés, valamint a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy a velencei-tavi településekre az elmúlt öt évben csaknem 10 milliárd forint uniós és hazai pályázati forrás érkezett.

velencei-to-3

− Úgy gondolom, ebben az eredményben benne van az a kötődés is, ami Fejér megye polgárait településük fellendítésére ösztönzi. Az értékteremtő munkánál nagyobb összekovácsoló erő pedig kevés létezik, hiszen ez erősítheti az identitást és a lokálpatriotizmust – húzta alá a szakember.

− Hiszem, hogy a térségben élők példaértékű tenni akarása az ország kiemelkedően elismert tájai közé emeli majd szűkebb hazánkat, a páratlan szépségű Velencei-tavat és környékét − fogalmazott Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy a gárdonyi járás turisztikailag Magyarország egyik jelentős, talán leginkább fejlődő tájegysége.