Monoron egyre versenyképesebb a helyi gazdaság

Monor

Az elmúlt két évben az ingázás mellett egyre több helyben dolgozni szándékozó ember számára biztosított a jövedelemszerzés. A meglévő és az újonnan kialakuló ipari-vállalakozói övezetek rendezettek, jól kiépítettek. A Pest megyei város jelenéről dr. Zsombok László polgármesterrel beszélgettünk.

− Az elmúlt években csökkent-e Monor „alvóváros” jellege, azaz növekedett-e a helyi munkalehetőségek száma?

− A képviselő-testülettel, illetve a térség országgyűlési képviselőjével együtt arra törekszünk, és ez már az Integrált Településfejlesztési Stratégiánkban, valamint az önkormányzat „ciklusprogramjában” is szerepel, hogy megerősítsük a település gazdasági erejét. Nagyon fontosnak tartom, és ez az elkövetkezendő időszak kifejezett célja, hogy minél több termelő beruházást telepítsünk a városba. A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy emelkedjen a foglalkoztatottság szintje, minél szélesebb körben legyen biztosított a helyben foglalkoztatás, és nem mellékesen emelni tudjuk az adóbevételeket.

Az elmúlt évben nőtt az adóbevételünk, főleg az iparűzési adóból. 2017-ben 50 millió forinttal többet fizettek be a már itt működő vállalkozások, mint 2016-ban. Az iparűzési adóbevételünk két éve 395 millió forint volt, s ez növekedett meg tavaly ötvenmillió forinttal. Ez arra enged következtetni, hogy erősödik a gazdaság, azaz jól prosperálnak a helyi vállalkozások.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt másfél évben három új vállalkozás is megjelent Monoron. Az egyik egy koreai cég, amely nagyon magas hozzáadott értékű technológiát képvisel, elektromos autóknál használatos akkumulátor-alkatrészeket gyártanak. Ünnepélyes keretek között került sor a koreai Shinheung Sec vállalat első európai gyáregységének átadására Monoron. A próbaüzem már zajlik, az első ütemben a 8 milliárdos fejlesztés mintegy 300 embernek adhat munkát városunkban. A gyáravatón egyébként részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pogácsás Tibor önkormányzatokért felelős államtitkár, Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) befektetési elnökhelyettese, Jenei Csaba osztályvezető (HIPA), továbbá Dél-Korea magyarországi nagykövete Kim Yunjae a Samsung SDI magyarországi elnök-vezérigazgatója és Kim Girin, a Shinheung SEC EU Kft. tulajdonos-vezérigazgatója.

Másfél hónapja írtuk alá a szerződést egy svájci céggel, az Airventtel, amely egy önkormányzati tulajdonban lévő iparipark-területet vásárolt meg, és prémium kategóriás autóbuszüléseket fognak gyártani. S tárgyalunk egy olyan befektetővel is, aki már ajánlatot tett egy újabb, több mint negyvenhektáros iparterület megvásárlására.

Monorról a munkavállalók közel háromnegyede a fővárosba ingázik. Az új befektetőink a munkaerőgondjaikat úgy kívánják megoldani, hogy az ingázók közül keresnek dolgozókat. Ennek érdekében infrastrukturális fejlesztéseket is vállalnának, például óvodát építenének, munkásokat szállító buszszolgáltatást nyújtanának, megoldanák a munkahelyi étkeztetést, illetve munkásszállásokat is építenének. Mindezek nagy részére kapható állami támogatás. Sőt részt vennének a szakképzésben is, már tárgyalnak a monori Szterényi József Szakközépiskolával a partnerségről, a duális képzésről.

− Milyen fejlesztésekre számíthatnak idén a monori polgárok?

− A terjedelmi korlátok miatt csupán a legfontosabbak említésére szorítkozhatok. Februárban adtuk át az új városi sportcsarnokot. 1,37 milliárd forintos kormányzati fejlesztés keretében megvalósul a szakrendelő épületgépészeti felújítása, az orvostechnikai eszközök cseréje, a képalkotó diagnosztika korszerűsítése, valamint a gasztroenterológiai, a mozgásszervi diagnosztikai és a rehabilitációs ellátások fejlesztése. Sikeresen pályáztunk egy korszerű, három csoportos óvoda építésére, amely 2019 őszére készülhet el a Bajcsy-Zsilinkszy Endre utcában. Közel 30 millió forint támogatást kaptunk a Belügyminisztériumtól, amelyet 1,6 millió forint önrésszel kiegészítve, teljes egészében a Kossuth Lajos Óvoda felújítására fordítunk.

Tavaly év végén jelent meg az a kormányhatározat, amely városunkat az „okos város” technológia magyarországi elterjesztése érdekében indítandó pilot projekt tesztalanyául jelölte ki. Jelenleg is tárgyalunk a részletekről a Belügyminisztériummal, a Lechner Tudásközponttal és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel. Az utóbbi egy mobileszközökön működő alkalmazás fejlesztését, egy ügyfélhívó és ügyfél-előjegyzést kezelő rendszert, a térfigyelő kamerák rendszerének fejlesztését és az E-személyivel a kvázi városkártya-funkciókat szeretné fejleszteni és megvalósítani. A helyi fejlesztési igényekről nekünk kell döntenünk. Ezalatt a folyamatok átalakítását, a szervezetfejlesztést, valamint a tartalomszolgáltatás megszervezését kell érteni. A jövőben kialakítandó, a lakosság által is használható funkciók tehát most körvonalazódnak.

Az említett lehetőségeken túl szóba került például a szennyvíz hőjének közcélra történő hasznosítása, a közvilágítás forgalomfüggő működése, a napenergia hasznosítása, a csapadékvíz tervezett visszatartása és közösségi kerékpárrendszer kialakítása is. E projektek során kiemelt szempont, hogy a fejlesztések hatására a városüzemeltetés gyorsabb, hatékonyabb, költségkímélőbb legyen és komfortosabbá, élhetőbbé tegye a várost a lakosok számára.

− A város sportélete megyei szinten is figyelemreméltó…

− Évről évre egyre többet áldozunk a helyi sportéletre. E tekintetben a két legfontosabb szempont közül az egyik az, hogy minél többen sportoljanak, s Monor igazi „sportos” város legyen. Ez a jövőképünk meghatározó építőeleme. A másik a sportinfrastruktúra folyamatos fejlesztése. Az önkormányzat egyre nagyobb összeggel támogatja a helyi sportegyesületet, amely hét sikeres szakosztállyal büszkélkedhet.

A napokban vettünk vagyonkezelésbe egy olyan ingatlant, amelyet majd sportcélokra szeretnének hasznosítani, utánpótláscentrum építését tervezzük. Nyertünk pályázati forrást egy kültéri edzőpark létrehozására, amely a Péteri úti grundfoci-pálya mellett lesz. Önkormányzatunk nem titkolt célja az, hogy olyan sportlétesítményeket biztosítson, amelyek ingyenesen, bárki számára rendelkezésre állnak.