Megháromszorozza tatabányai gyártóüzeme területét a japán kuplunggyártó

exedy-dynax

Kuplung nagyhatalommá válhat hazánk, hiszen triplájára növeli tatabányai gyártóüzemének területét az Exedy Dynax Europe Kft. A fejlesztés 24 millió euróba kerül és 130 új munkahelyet jelent.

Japán, Kína és az Egyesült Államok mellett Magyarország lesz a termelésünk negyedik pillére. Összesen 24 millió eurót fordítunk a fejlesztésekre, beleértve a területvásárlást és az újabb eszközök beszerzését is – nyilatkozta Hisakawa Hidehito, az Exedy-csoport elnök-vezérigazgatója. A realista.hu azt írja, hogy a kuplungszerkezeteket és tárcsákat gyártó japán vállalat nagyjából 8 milliárd forintos beruházása a következő években több mint 130 új munkahelyet teremt. A Tatabányai Ipari Parkban lévő gyártóüzem területe csaknem 8 ezer négyzetméterrel bővül. A beruházásnak köszönhetően az Exedy-Dynax-csoport, a világ egyik vezető kuplunggyártójaként a súrlódó betétek negyedét Magyarországon fogja gyártani.

A termelés a tervek szerint 2016 januárjában kezdődik el az új üzemben, az árbevétel a prognózis szerint 2018-ban meghaladja majd a 6,4 milliárd forintot.

A csoport világszerte 23 országban 41 leányvállalattal van jelen, és több mint 17 ezer embert foglalkoztat. A globális értékesítés 2014-ben meghaladta az 1,7 milliárd eurót. A vállalat partnerei közé tartozik a Daimler, a Magna és a ZF is. A cég már 22 éve működik Tatabányán.

fotó: http://m.profitline.hu/