Mátészalkát jó okkal tartják sokan Szatmár fővárosának

A tizenötezres lélekszámú település egyre népszerűbb turisztikai úti cél, köszönhetően gazdag kulturális életének, egyedülálló nagyrendezvényeinek. A városvezetés számára fontos, hogy polgárai számára otthonos lakókörnyezetet biztosítson. Dr. Hanusi Péter polgármestertől kértünk interjút.

– Hogyan ünnepelték Mátészalka várossá válásának 55. évfordulóját?

– Egy különleges ünnepséggel tettük felejthetetlenné, ahol a helyi lakosok és a meghívott vendégeink gyűltek össze, hogy közösen tisztelegjenek a város értékei, hagyományai és jövője előtt. Az évfordulót színvonalas kulturális programok gazdagították, melyek keretében helyi és vendégművészek léptek színpadra, alkalomhoz illő zenés és táncos produkciókkal. Az esemény csúcspontját a városi kitüntetések ünnepélyes átadása jelentette, amikor is elismertük azokat a közösségünkért dolgozó személyeket, akik hosszú évek óta kiemelkedően tevékenykednek a közigazgatásban, az egészségügyben vagy a közbiztonság terén.

– Ön itt született, ezért pontosan nyomon tudja követni a változásokat, amelyek a városban történtek. Mit tart a legjelentősebb fordulatnak?

– Mátészalkán láttam meg a napvilágot, itt élem mindennapjaimat, és itt végzem munkámat, az utóbbi tíz évben polgármesterként. Egész életem során közelről figyelhettem, hogyan változik és fejlődik ez a város, hogyan alakulnak a mindennapjaink. Az elmúlt évtizedben egy karakteres változás szemtanúja lehettem: mi, mátészalkaiak egy igazán összetartó közösséggé formálódtunk. A helyi társadalom példás összefogása nap mint nap megmutatkozik, legyen szó közösségi akciókról, mint volt a TeSzedd Mozgalom; közös tiszteletadásról, amikor olyan nagy elődeinkre emlékezünk, mint Képes Géza, Zukor Adolf vagy Tony Curtis; vagy legyen szó olyan ezreket megmozdító kezdeményezésről, mint a Tour de Gát jótékonysági kerékpártúra.

Meggyőződésem, hogy ennek az összetartó közösségnek alapja az a mélyen gyökerező identitás, amit polgármesterként a munkámmal mindvégig tudatosan támogattam és erősítettem. Ez az identitás az, ami miatt büszkén valljuk magunkat mátészalkainak, és aminek köszönhetően múltunk értékeit ma is őrizzük, hogy aztán tovább adhassuk az utánunk jövő generációknak. 

– Az elmúlt évtized fejlesztései hozták Mátészalkán a legnagyobb gazdasági, infrastrukturális, kulturális fordulatot. Ezt milyen koncepcióval érték el?

– Az elmúlt tíz év lenyűgöző fejlődése egy átfogó, precízen megtervezett stratégia gyümölcse. A város fejlesztését mindvégig egységes koncepció mentén végeztük, amely egyszerre fókuszál az értékek megőrzésére, de mindig keresi a megújulást és az innovációt is. A városfejlesztés célja, hogy Mátészalkát élhetőbb lakhellyé és vonzóbb befektetési célponttá tegyük. A fejlesztések komplex módon egyszerre irányultak az infrastrukturális hálózat modernizálására, a gazdaság erősítésére, az intézményi eszközállomány fejlesztésére és bővítésére, a kulturális élet fellendítésére. Jelenleg egy nagyszabású útfejlesztési projekt zajlik Mátészalkán, amelyet helyi erőforrások és pályázati támogatások ötvözésével valósítunk meg. Ennek keretében 15 útszakaszt újítunk meg, ezzel biztosítva, hogy a városlakók kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhessenek. Az útburkolatok korszerűsítése nem csupán a közlekedést teszi gördülékenyebbé, hanem jelentős lökést ad a város gazdasági és társadalmi fejlődésének is.

– Hogyan állnak a további beruházásaik?

– A Gólykerti-tó környezetében egy varázslatos gyermekjátszótér és egy városligeti hangulatot idéző közösségi és rekreációs tér kialakítása van folyamatban. Ez a terület nemcsak a gyerekeknek kínál majd szórakozási lehetőséget, hanem a családok és barátok számára is tökéletes helyszínt biztosít a sportolásra, pihenésre és kikapcsolódásra. A fedett kispiacot már birtokba vehette a város és a kistérség lakossága. Az új létesítmény azonnal a mindennapjaink kedvenc helyszínévé vált. Itt minden megtalálható, amire az egészséges táplálkozás során csak szükség lehet: friss zöldségek, gyümölcsök, húsáruk és a helyi termelők gazdag kínálata várja a vásárlókat. A praktikus vásárlási szempontok mellett a piac valódi közösségi térként az emberi találkozások helyszíneként is funkcionál, az ókori agórákhoz hasonlóan központi szerepet lát el a város szerkezetében. A zöld fejlesztések terén is látványos előrelépéseket tettünk. Új körforgalmak épültek, amelyek nemcsak biztonságosabbá, de gördülékenyebbé is teszik a közlekedést. Ezen felül egy régi álom is hamarosan valóra válik, amely még inkább elősegíti a város közlekedésének modernizálását és fenntarthatóságát. Ez nem más, mint a Mátészalka–Ópályi bicikliút megvalósítása. Ezzel már az összes környező település megközelíthető lesz biztonságosan, kétkeréken is.

A város vonzó befektetési célpontként pedig széles körű munkahelypalettát kínál a megfelelően kvalifikált munkaerő számára is.

– A százhektáros ipari parkjukat újabb hatvan hektárral bővítik. Ennek milyen hozadéka lesz a városlakók szempontjából?

– Jelentős előnyöket kínálhat a városlakók számára. Az eddigi száz hektárból az utolsó 14 hektár közművesítése is megtörtént, és már csak jelképesen 4,5 hektár áll szabadon. Jelenleg további 60 hektár közművesítését tervezzük. Ezzel a bővítéssel – reményeink szerint – új lehetőségeket teremtünk a város számára. Az új ipari park kialakítása lehetővé teszi, hogy további vállalatok telepedjenek meg a területen, ami új munkahelyeket hoz létre a helyiek számára. Ez nem csupán a foglalkoztatottsági rátát javítja, hanem hozzájárul a városlakók életminőségének javulásához is. Emellett az ipari park fejlesztése ösztönözheti a helyi infrastruktúra további bővítését, átfogó hatást gyakorol Mátészalkára, dinamikusabb közösséget épít, és helyben tartja a keresőképes fiatalokat.

– Miért nevezik Mátészalkát a Fény városának? 

– Mátészalka 1888-ban írta be magát a történelembe, amikor a magyar elektromos közvilágítás úttörőjeként először ragyogott fel az elektromos fény a mai Kossuth utcán. Ez a mérföldkő nemcsak a város jellegét, de az identitását is meghatározza. Mátészalkán évről évre, immár hagyományosan a fény kultuszát ünnepeljük, a Fényes Napok Fesztiválon, amely minden évben különleges programokkal és látványosságokkal kápráztatja el a látogatókat. A fesztivál kuriózuma a Fényes Felvonulás, amely hamisítatlan mátészalkai közösségi esemény, amelyen egyrészt közvetlenül emlékezünk ezen technikatörténeti vívmányra, de átvitt értelemben is gondolunk a fényre, amely hitet, szeretetet és pozitív jövőképet hoz a mindennapjainkba. A rendezvény további fénypontjai között szerepelnek kulturális előadások, koncertek, élő szobrok és művészeti kiállítások, melyek a művészetkedvelők számára is felejthetetlen élményeket kínálnak. 

– Szatmár fővárosa kedvelt úti célja a turistáknak. A hazai látogatókon kívül sikerül-e külföldieket is ide csábítani?

– Mátészalka közismerten két csillagot is adott Hollywood ragyogó égboltjára. Zukor Adolf itt, Mátészalkán kezdte meg tanulmányait, mielőtt Amerikába vándorolt, ahol aztán fényes karriert épített. Tony Curtis szülei szintén Mátészalkáról indultak el, hogy szerencsét próbáljanak az Újvilágban. Az elmúlt évek Zukor Adolfról elnevezett filmfesztiváljai, valamint az idei első Tony Curtis Filmfesztivál éppen ezeknek a hollywoodi legendáknak és történeteiknek állítanak emléket. Célunk nem titkolt: Mátészalkát felhelyezni a nemzetközi kulturális térképre. Az események kapcsán számos neves művész ellátogatott már, köztük az Oscar-díjas Jamie Lee Curtis, vagy a néhai Gábor Zsazsa kilencedik férje, Frédéric von Anhalt, idén pedig Tony Curtis özvegye, Jill Curtis-Weber tiszteli meg jelenlétével a városunkat. De Mátészalka nem csupán a kultúrában, hanem az iparban is globális szereplővé vált. Az optika és a szemüveglencse-gyártás hazai központjaként Japántól Németországig több nemzetközi vállalat is jelen van nálunk. A nemzetközi vállalati környezetnek köszönhetően rendszeresen érkeznek külföldi látogatók Mátészalkára. Emellett olyan világhírű márkák is kötődnek városunkhoz, mint a Pöttyös Túró Rudi vagy a Nobilis termékei, amelyek szintén régóta öregbítik városunk hírnevét határainkon túl.

A város nemzetközi kapcsolatai azonban nem csak az üzleti életre korlátozódnak. A civil szervezetek, mint a Rotary Club és az Inner Wheel Club, szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy Mátészalkán élénk nemzetközi forgalom alakuljon ki, amely Mexikótól egészen Új-Zélandig ível.

Büszkén mondhatom tehát, hogy Mátészalka híre ma már messze földön ismert, ez pedig egyre inkább meglátszik a városunkba érkező külföldi látogatók számában is.