Magyarországon van Európa legszebb főtere

Kaposvári főtér

A legszebb főtérnek járó különdíjat nyerte el, és ezzel ezüstdiplomát szerzett Kaposvár az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén, ahol 12 ország mintegy 25 ezer települése vett részt. 

Óriási sikernek örvendhet Kaposvár: az idei Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén a legszebb főtérnek járó különdíjjal illette a zsűri. Hét órán keresztül járták be egy előre megtervezett útvonalon a település nevezetességeit, és zsűrizték a köztereit, utcáit, majd előadást hallhattak a fejlesztésekről, s ezek alapján hozták meg döntésüket.
A somogyi megyeszékhely a városok, Tihany a falvak kategóriájában képviselte Magyarországot az Entente Florale Europe-on, ahol Tihany aranyérmet, Kaposvár ezüstöt és egy elnöki különdíjat kapott, amit a Kossuth tér épületeinek és növényzetének összhangjával érdemelt ki.
Az eredményeket a szlovéniai Podčetrtekben rendezett ünnepségen hirdették ki, ahol Dirk Vandromme, az Európai Virág- és Tájvédelmi Egyesület (AEFP) elnöke köszöntötte a versenybe nevezett települések képviselőit.
A verseny honlapján közzétett beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több ember él városokban, ezért a zöld területek, a nagy parkok és a természetes növényzetek jelenlétének nagy a jelentősége a modern várostervezésben. Ráadásul egyre fontosabbá válik a város és a vidék viszonya.

– Ma és a jövőben a városokban sok helyre van szükség a zöld elemek számára. A zöld városok nemcsak gyönyörűek és színesek, hanem szabadidős és idegenforgalmi lehetőségeket is teremthetnek, és helyet biztosítanak a társadalmi kapcsolatoknak, a természet és a biológiai sokféleség integrációjának a lakóövezetekben. A zöld városok javítják környezetünk minőségét – hangsúlyozta az elnök.

Fotó: www.kaposvarmost.hu