Lussonium, római kori erőd Paksnál

Pakson születtem, itt is lakom, és imádom ezt a várost, a kisvárosi létet. Bár nem egy nagy  település, de azért sok mindenünk van – nem csak atomerőművünk –pl. itt van a Sánchegy, mely Közép-Európa egyik legnagyobb lőszhegysége (amúgy csak domb, de így jobban hangzik). A rómaiak már évszázadokkal ezelőtt kifigyelték, milyen jól lehet tanyázni a Sánchegy tetején, mert azon kívül, hogy csodálatos rálátás van a Duna-kanyarra, jól szemmel tarthatták az ellenséget, s beépítették a Duna mentén vonuló védelmi rendszerükbe, s nevet is adtak neki: Lussonium. A tábor feltárása néhány évtizede tart. Lehet, hogy a régi Pannónia területén tártak fel nagyobb és szebb római kori romokat, de Lussonium is feltétlenül megér egy kirándulást. A későbbiekben Vak Bottyán csapata is rájött arra, amire már jóval korábban a rómaiak is, hogy a hegytetőn érdemes tábort verni, s teljesen legyalulták, ezzel egy csomó római kori emléknek is búcsút mondhattunk. Azért így is számtalan leletet találnak a régészek, s  isteni  szerencse, hogy pár éve  találtak egy, a római korból származó, bronzból öntött császárlábat, amihez eredetileg tartozhatott minden más is, karok, fej, másik láb,stb., csak az ínséges időkben a bronzból készült dolgokat beolvasztották, s tálként, vagy fegyverként folytatták pályafutásukat.  Ezt az egy szem, szépen megmunkált lábat is egy kohó közelében találták, biztos nem volt már idő a beolvasztására. Szerencsére, mert most mindenki megcsodálhatja, s mivel tényleg ritka kincs, most is éppen Európa turnén van, egyre-másra jelentkeznek be érte a múzeumok, hogy kiállíthassák. Az élethű másolata persze megtekinthető a Paksi Városi Múzeumban. A múzeum munkatársai hihetetlen lelkesedéssel idézik vissza a római kori életet (lussoniumi játékok, temetkezési szokások felelevenítése, kiállítások).  A kedvencem, amit mindenkinek látnia kell, hogy mennyire jól bemutatják a római korban dívó temetkezési szokásokat. Sokáig keresték a sírhelyeket a Sánchegyen, míg aztán rájuk bukkantak, azóta egymás után tárják fel őket, több ezernél tartanak már. Találtak pl. olyan temetkezési formát is, mint a híres-neves pécsi őskeresztény sírkamrák, csak nálunk nincsenek úgy kifestve.

Egy napsütötte hétvégén elücsörögni a római korból származó romokon, közben gyönyörködni a Dunában, a tájban, és a romok köré ültetett levendulában.  Kell ennél jobb?

 

Gyuricza Ágnes Paks

fotó: Babai István