Lőrinci városa jól gazdálkodik a lehetőségeivel

Lőrinci óvoda

A Mátra és az Alföld találkozásánál fekvő Lőrinci rövidesen kettős ünnepet ül: 2017-ben az alapítás 750. és a várossá válás 25. évfordulóját. Víg Zoltán – aki a rendszerváltás óta vesz részt a településvezetésben, és immár a negyedik ciklusban polgármester – szeretné, ha méltó, városias miliőben ünnepelhetnének.

Kertvárosi jellegű, egyre takarosabb település a közel hatezres lélekszámú Lőrinci. Polgármestere, Víg Zoltán a városias jelleg erősítését tűzte célul, amikor 2002-ben először megválasztották. Ehhez okvetlenül szükséges volt az intézmények és a közutak felújítása.

Rendkívül sok energiát és forrást fordítottak arra, hogy a mai kor követelményeinek megfelelővé tegyék a közintézményeket, de e téren maradt még teendő. Mivel a szennyvízberuházás miatt nagyon leromlott az utak állapota, ezek rendbe hozatala is a prioritások közé került. A 42 kilométernyi önkormányzati belterületi út kétharmadával végeztek, s abban bíznak, hogy a 2014–2020-as uniós ciklusban adódik majd pályázati lehetőség, hogy ezt a munkát folytassák. Ugyancsak a tervek között szerepel a városközpont fejlesztése, amit lépésről lépésre, minden adódó pályázati lehetőséget kihasználva szeretnének elvégezni. Várhatóan lesz pályázati forrás zöldterület-rendezésre és a középületek csinosítására. Szeretnék elvégezni az idősek otthona és az iskola épületének energetikai felújítását, és tervezik egy műfüves sportpálya megépítését is, mondta Víg Zoltán.

A közeli nagyobb városok, Hatvan, Gyöngyös, Gödöllő és Budapest a kereskedelem szempontjából elszívó erőt jelentenek, viszont a foglalkoztatás terén előny a könnyű elérhetőség. Ennek köszönhetően Lőrinciben alacsony a munkanélküliség. Így tehát nem a munkahelyteremtés az elsődleges célkitűzése a városvezetésnek, hanem a környezetbiztonság megteremtése, a volt cementgyár és az erőmű területén lévő pernyehányó káros hatásainak csökkentése. Lőrinci egy kedves, élhető település, amelynek jól működő civilszervezetei vannak, s gazdag a programkínálata. Minden hónapra jut kulturális és sportrendezvény, szabadidős program, megünnepelnek minden jeles napot. Közeledik az igen jelentős kettős jubileum időpontja: 2017-ben az alapítás 750. és a várossá válás 25 évfordulóját ünneplik.

Erre a középületek megújításával és egy szép, tartalmas kiadvány megjelentetésével is készülnek.