Látványos és környezetbarát fejlesztések Csévharaszton

Csévharaszt

A kétezer lakosú település a Monori járásban található. Területének kétharmada erdő. Pulisch József polgármester elmondta: a jó levegő, a nyugalom, a családok kikapcsolódása a legfontosabb az önkormányzat számára. A kisközség saját iskolával, óvodával, teljes infrastruktúrával rendelkezik. 

‒ Milyen beruházások valósultak meg az elmúlt években, amelyek megkönnyítik az itt élők mindennapjait? 

‒ A 2017-es energetikai pályázatunknak köszönhetően szigetelést kaptak a közintézmények, valamint napelemes rendszer épült ki. Tavalytól a teljes településen korszerű, LED-es a közvilágítás. Immár tíz éve annak, hogy közlétesítményeink zöme felépült vagy megszépült. A központban lévő szabadidőpark korszerű fitneszrészleggel bővült. A település egyik végén új játszóteret alakítottunk ki. A Csévharasztot körbeölelő erdők többségét a NEFAG Zrt. gondozza, de az önkormányzatunk is szerepet vállal a fásítási programban. Szerencsére nagyon jó a közbiztonság, a központban térfigyelő kamerarendszer, valamint sebességmérő működik. Ezek a berendezések komoly visszatartó erőt jelentenek. 

Tavaly fejeződött be ‒ mintegy 30 millió forintos önkormányzati forrás biztosításával ‒ a községi vízmű felújítása, amelynek során csaknem duplájára emeltük a víztározó-kapacitást, és beüzemeltünk egy új vas- és mangánmentesítő berendezést is. Ez utóbbi révén hosszú távon biztosított az egészséges vízellátás a településen.

‒ Egy jó vezetőnek mindig újabb és újabb ötletei vannak arra, hogy miképpen tud még szebb, még hatékonyabb települést kialakítani. Milyen fejlesztéseket szeretne megvalósítani? 

‒ A Petőfi Sándor utca utolsó 550 méterén a mostani nyomsávot szeretnénk kiszélesíteni, illetve felújítani. Erre 23 millió forintot nyertünk pályázaton. A Magyar Falu Programhoz nyújtottunk be pályázatot, s annak keretén belül tudjuk majd felszámolni a Deák Ferenc utca földburkolatát, amely aszfaltborítást fog kapni. Erdősíteni szeretnénk, ezáltal is gyarapítva az önkormányzat vagyonát. 

‒ Érkeznek Csévharasztra itt letelepedni, otthont teremteni vágyók?

‒ Akad példa erre is, ám nagyon fontosnak tartom optimalizálni a lakosságszámot, mert nem szeretnénk élhetetlenné tenni Csévharasztot. Szerencsére sikerült jól elkülöníteni az iparterületet a lakóövezettől és az erdőktől. A takarmánytáp-gyártó cég bővítést jelentett be, új üzemcsarnokot építenek, amely majd még több embernek tud munkát biztosítani. Ez mindenképpen örvendetes. Szerencsére az iparterület és a község közötti erdősáv megszűri a zajt, és a levegő is tiszta a településen. A közelmúltban parcelláztunk egy üres területet. Sajnos a csatornázás nagyon költséges lenne az önkormányzat számára, ezért várjuk a lehetőségeket, hogy milyen források segítségével tudjuk majd megvalósítani. Szükség lenne még egy óvodai csoportszobára, mivel örömünkre egyre több a kisgyerek. Egyébként pedig óvodapedagógusok jelentkezését is várjuk. Fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy az egészségügyi ellátással elégedettek az emberek, két háziorvosi és egy fogászati praxis, valamint védőnői szolgálat látja el Csévharaszton a betegeket, illetve a kisgyermekes családokat.

‒ Miért érdemes ellátogatni Csévharasztra? Milyen látnivalókat, kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak? 

‒ Vannak turistaútjaink pihenőhelyekkel, esőbeállókkal, sütögetőkkel. A három tanösvényünk is igen népszerű. Sokan járnak ide kirándulni, jelentős a gyalogos turizmus, ugyanis a Duna–Tisza köze egyik legváltozatosabb természeti tája éppen a Csévharaszt térségben elterülő, hazánk egyetlen ősborókásával váltakozó homoki erdőssztyepp terület. A gombosi vadász- és turistaházat uniós forrásokból felújította az erdőgazdaság, tavaly adták át. Sokan útba ejtik sétájuk során, csakúgy, mint a község határában lévő pusztatemplom nyugati falának maradványát, amely egy homokhalmon emelkedik ki az akácliget öleléséből.

‒ A község honlapján több korábbi program fotóit lehet látni. A koronavírus biztosan átírja a rendezvényeiket. Idén milyen eseményeket tudnak megtartani? 

‒ Minden bizonytalan, nehéz tervezni. Az Ősborókás falunap augusztus 14-én lesz, remélem, megtarthatjuk. Őszre tervezünk egy vidám bolondlakodalmat, emlékezve egy 25 évvel ezelőtti hasonló rendezvényünkre, felvonulással, bállal, fellépőkkel. Egyelőre azonban azt tapasztalom, hogy a lakosság is inkább visszahúzódik, óvatos. Meglátjuk, mit hoznak a következő hónapok, és aszerint döntünk.