Különleges, interaktív sörmúzeum nyílt Szolnokon

Sörmúzeum

A városháza pincerendszerének átépítésével, félmilliárdos beruházással jött létre Szolnokon egy különleges, interaktív múzeum. Az augusztus első napjaiban nyílt Sörárium a sör és a sörfőzés történetét mutatja be. 

Turisztikai célokat is szolgál az az 520 millió forintból megvalósult fejlesztés, amelynek keretében átalakították és felújították a szolnoki városháza pincerendszerét. Az itt helyet kapó Sörárium ünnepélyes átadásán Szalay Ferenc polgármestere emlékeztetett arra, hogy amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban. Ezt a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre.
A Sörárium ezekre a hagyományokra építve ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét nyolc helyiségben, 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azon túl, hogy egy különleges, Magyarországon unikálisnak tekinthető tárlat, stílusos és igényes vendéglátóhely, ténylegesen működő sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával minőségi kézműves söröket állít elő.
A beruházás a város turisztikai vonzerejének növelése mellett a polgármesteri hivatal patinás épületének állagmegóvását is szolgálja. Az 1400 négyzetméter alapterületű pincerendszer ugyanis a Tisza jelentősebb áradásai alkalmával térdig érő talajvízzel telt meg, ami folyamatosan rontotta az épület állagát.

− A fejlesztéssel ez a probléma teljes egészében megoldódott, a terület hasznosítása pedig beleillik a turizmust meghatározó kitörési pontnak tekintő városfejlesztési stratégiába – hangsúlyozta a városvezető. Emlékeztetett arra, hogy szeptember 1-jén újabb egyedülálló turisztikai attrakciót adnak át Szolnokon: egy interaktív repülőmúzeumot.

fotó: http://szolnokinaplo.hu/