Kovács Kati Dalverseny Egerben
Dalversennyel tisztelgett Eger Kovács Kati előtt pályafutásának 50. évfordulóján. Az Eger díszpolgára nevével fémjelzett verseny döntőjében kilenc énekegyüttes tagjaként csaknem 230 fiatal állt színpadra.
Nem volt könnyű dolga a Szabó Attila Kossuth-díjas egri zenész elnökletével ténykedő zsűrinek az egri Kovács Kati Dalversenyen: kiváló hangszerelésű, színesebbnél színesebb előadásokat hallhatott a fiataloktól, akiknek egy Kovács Kati feldolgozást, valamint egy szabadon választott dalt kellett előadniuk.
A versennyel Eger városa Kovács Kati pályafutásának 50. évfordulója előtt tisztelgett. A dalversenyt és az eredményhirdetést is megtisztelte jelenlétével a Kossuth- és Liszt-díjas művésznő, Eger díszpolgára. Kovács Kati nem csupán a győztes csapattal énekelt együtt a döntő estéjén tartott jubileumi koncertjén: volt, amikor 40 gyermekkel állt egy színpadon és így adta elő az „Add már uram az esőt” című slágerét.
Az Egri Kovács Kati Dalverseny győztese a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola (Hang a dó) lett, második helyen a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium (Fráter kórus) végzett. Harmadik lett a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola (SLAMI Trillák). A Megyei Jogú Városok Szövetségének különdíját a szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskola és Szakközépiskola kapta, míg a Legjobb egri csapat különdíjával a LyroCanto és a Rusted Chords zenekart jutalmazták.
A díjak átadásában szerepet vállaló Kovács Kati megköszönte a kórusok munkáját, és a fiatalokat biztatva elmondta: régen kapott a róla elnevezett egri dalversenyen tapasztaltakhoz hasonló ünneplést és szeretetet.
− Hálás vagyok Eger városának és a tanáraimnak azért, hogy megértettek és támogattak engem, s azért, hogy annak idején a „Ki mit tud?”-on elindulhattam. Ez a pálya nem olyan egyenletes, mint amilyennek látszik – fogalmazott az énekesnő. Hozzátette, aki szereti a zenét, annak ezt nem szabad feladnia, hiszen az éneklés, a zenélés, a sport mind-mind olyan erők, amelyek az embernek kedvet adnak az élethez.
fotó: polgármesteri hivatal, Eger