Körös-völgyi Sokadalom, várszínház Gyulán

Gyula várszínház

Országos szinten is egyedülálló népművészeti folklórfesztivált rendeztek a gyulai várkertben. A Körös-völgyi Sokadalmon, amelyet tizenhetedszer tartottak meg, csaknem ötszáz táncos lépett színpadra. 

Több mint 150 kézműves érkezett idén a Körös-völgyi Sokadalomra, a dél-alföldi régió mellett a határon túlról, Erdélyből és a Vajdaságból is. A kézművesek amellett, hogy portékáikat eladásra kínálták, mesterség-bemutatókat is tartottak, így az ingyenes rendezvényre kilátogatók megismerhették a szövés, a kosárfonás, a hímzés, a kovácsolás és a fafaragás alapfogásait. Fafaragásból és fazekasságból versenyt is rendeztek.
A közönség négyórás „néptánc-csokrot” láthatott, amely harmincegy koreográfiából állt, s amit csaknem 500 néptáncos adott elő a színpadon.

A színpadi produkciók mellett a háromnapos seregszemlén vándorkomédiások népi gyermekjátékai, táncház, mesemondók előadásai, bábszínház, továbbá főző- és pogácsasütő-verseny is várta az érdeklődőket. A programfolyamban idén a játékok kerültek fókuszba, annak érdekében, hogy megismertessék a gyerekeket a népi játékokkal és a Békés megyei népi kézművesség eszközeivel.
Görgényi Ernő polgármester azt mondta, hogy a millennium évében több helyen indult a népművészet igazi értékeinek bemutatását célzó fesztivál, ám mostanra csak a gyulai maradt fenn. Ennek szervezése során igyekeznek értéket közvetíteni, így például ezúttal is csak azokat engedték kiállítani, akik a Békés Megyei Népművészeti Egyesület előszűrésén megfeleltek.

A városvezető kiemelte, hogy a gyulai turizmus hajtómotorja – az állandó attrakciók mellett – a nagy rendezvények szervezése. A város tavaly az ötödik legnépszerűbb úti cél volt a belföldi turisták körében, az idei első negyedéves idegenforgalmi adatok alapján pedig az látszik, hogy tovább emelkedett a vendégéjszakák száma.

A fesztivál keretében kezdődött el a Gyulai Várszínház 53. évada, amelynek keretében augusztus közepéig naponta előadásokkal várják a nézőket a 600 éves vár udvarán, a tószínpadon és a város különböző terein felállított színpadokon.

Három új színházi bemutatót és számos, először itt látható produkciót nézhetnek meg a legszínesebb műfaji választékban, minden korosztályt megszólítva. Az évad keretében öt fesztivált is rendeznek, melyekre Magyarország legnevesebb művészeit hívják meg, sőt világsztárok is fellépnek itt.

fotó: http://www.visitgyula.com/