Be kell vallanom, hogy debreceni nyugdíjasként már hosszú évek óta nem jártam a Balaton környékén. Tavaly nyáron viszont úgy alakult az életünk, hogy a lányoméktól néhány napra „megkaptuk” a két unokát. A férjem azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy egy hosszú hétvégén töltsünk el három napot a Balaton-felvidéken.

Ábrahámhegyen találtunk egy családias és megfizethető panziót, ahol mindannyian igen jól éreztük magunkat. A háziak szinte kitalálták minden gondolatunkat, és a panzióban étkezni is tudtunk.

A megérkezésünk napján a Káli-medencében tettünk egy kiadós túrát, és bár délutánra az unokák (öt- és hétévesek) már igencsak elfáradtak, úgy gondoltuk, hogy a híres salföldi majort mindenképpen látniuk kell. Amint megérkeztünk, minden fáradtságuk elszállt, ide-oda szaladgáltak a karámok között, és természetesen igyekeztek minden elérhető állatot megsimogatni. A program végén még egy kis lovas sétakocsikázásra is sort kerítettünk.

A másnap délelőttöt a Balaton-parton töltöttük, önfeledt pancsolással, ebéd után pedig Tapolcára indultunk. A szintén messze földön híres tavasbarlang volt az úti célunk. Sajnos hosszú sort kellett kivárnunk, de megérte! Szerencsére az elvileg háromszemélyes csónakba mind a négyen beülhettünk, a két kicsi félig-meddig az ölemben. A férjem evezett, igaz, néha a barlangfalat is segítségbe vette a navigáláshoz. Nem csupán az unokáinknak, hanem nekünk is feledhetetlen élmény volt a barlangi csónakázás. (A kicsik szerint egyáltalán nem volt félelmetes.)

Az utolsó napon, vasárnap délelőtt Badacsonyba kirándultunk. Tudom, hogy sokan a Dunakanyart tartják hazánk legszebb tájának, de szerintem a hegytetőről elénk táruló balatoni panoráma vetekszik azzal.

A Balaton-felvidéket turisztikai célpontként mindenkinek tiszta szívből ajánlhatom!

Pelle Jánosné

Debrecen