Király Csaba köszöntője

Kedves Olvasó! 

Baranyai gyermekkori éveimben több olyan zenei impulzus is ért, amelyeknek élménye irányvonalként határozta meg későbbi zenei pályámat.

   Legelőször a szüleimtől kaptam az „indítást”, hatévesen a komlói Kodály Zoltán Ének-Zene tagozatú Általános Iskolába írattak be. A kezdő zenei benyomások rendkívül meghatározók voltak számomra. Tóth Ferenc karnagy – nemzetközileg is elismert – gyermekkórusában énekeltem, ahol Kodály, Bartók és Bárdos csaknem összes gyermekkari művét elénekeltük. Mint kórustag és mint zongorakísérő vettem részt a kórus munkájában. Nagy élmény volt számomra a sok szereplés a különböző hangversenyeken, fesztiválokon, melyek közül kiemelkedett a rendszeresen megrendezett Komlói Nemzetközi Kórusfesztivál. 

   A fellépések megismertették velem a közös zenélés örömét, s ennek hatása a mai napig érződik, amikor kamarazenészként játszom. Feri bácsi megtanította a kórusművekben lévő egymás melletti szólamokkal való együttélés fontosságát, amely egyúttal irányt mutatott a zenei alkalmazkodás elsajátításához. Természetesen az énekórák hagyták bennem a legmélyebb nyomokat. Egyik órán Sosztakovics Leningrádi szimfóniáját hallgattuk felvételről, s eközben mesélte el a mű hátborzongató történetét, melynek hatása még most is elevenen él bennem. Az ilyen és hasonló alkalmak tanították meg, hogyan is kell viszonyulni a nagy zeneszerzők műveihez. Feri bácsi – személyének kisugárzásával – a zenét nem is tantárgyként tanította, szakmai és „atyai” instrukcióival emberhez méltó életre nevelt bennünket, amihez a zene a legmegfelelőbb eszköz volt.

   Szüleim és nagynéném – zenei hallásomat felismerve – beírattak a komlói Erkel Ferenc Zeneiskolába, zongora szakra. Apagyi Mária és Lantos Ferenc által kidolgozott interdiszciplináris művészeti oktatás keretein belül tanulhattam zongorázni. Pedagógiai munkásságuk egyik fontos eleme a felszabadult zenélés, a zenei nyelv kreatív alkalmazása, vagyis a zongoraimprovizáció, amely a mai napig hangversenyrepertoárom szerves részét képezi. Tanítási metódusuk szakmai és vitathatatlan emberformáló ereje meghatározta zenei gondolkodásomat, a zongorához való viszonyulásomat, valamint az életről alkotott világképem kialakulását. Így tehát első szeretett hangszerem – a zongora – életem elválaszthatatlan része lett.

   A másik nagy álmom az orgona, melyet tizenkét évesen kezdtem tanulni Lantos Istvánnál. Szüleimmel bejártuk Baranya megye falvait, keresve azokat a templomokat, ahol megfelelő hangszeren gyakorolhattam. Nem győzök eléggé hálás lenni Édesanyámnak, Édesapámnak és Apagyi tanárnőnek, akik minden szabadidejüket, energiájukat rám áldozva évekig segítették a gyakorlásomat, illetve rendszeresen vittek Budapestre, az orgonaóráimra.

   Ilyen impulzusok közepette csakhamar az is kiderült, hogy a versenyszellem közel áll hozzám. Meghatározók voltak azok az eredmények is, amelyeket a komlói, illetve Baranya megyei zeneiskolák zongoraversenyein, majd több országos, és azután két nemzetközi zongoraversenyen is elértem. A számos első díj nagy lökést adott, és hozzájárult a középiskolai, majd egyetemi, s végül felnőttkori karrierem sikereihez.

   Az erős közismereti oktatást adó komlói gimnáziumban végeztem középfokú tanulóéveim első felét, melyet a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában fejeztem be. Itt Halmágyi Katalinnál folytattam a zongoratanulást. Ezután következett a tanulmányi évek „koronája”, a Zeneakadémia, úgyszintén kiváló előadóművész-tanárokkal, mint Kocsis    Zoltán, Falvai Sándor és Gergely Ferenc.

   Visszagondolva, immár hatvanévesen, ilyen közegben felnőni, illetve előadóművésszé válni, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán egyetemi tanárként tanítani örömteli életpályát jelent számomra. A zongorához és az orgonához kötődő megannyi hazai és nemzetközi versenygyőzelem és koncert, az ezerötszáznál is több itthoni és külföldi hangverseny, orgonaátirataim, hosszú tanári pályám, valamint a nemsokára befejeződő világrekord billentyűshangszer-kísérletem nap mint nap lelki feltöltődést jelent, és megújuló energiát ad, amelyért hálával tartozom a Teremtőnek.

Király Csaba

Liszt-díjas orgona- és zongoraművész