Kétszázan versengtek az Év fürdője címért

az év fürdője

hajdúszoboszlói Hungarospa lett 2015-ben Az Év fürdője. A közönségszavazást a termalfurdo.hu szervezte idén először, de hagyományteremtő jelleggel, a Magyar Fürdőszövetség támogatásával.   

Szeptember 30-án lezárult az idén első alkalommal megrendezett z Év fürdője szavazás, amelynek elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi termál- és gyógyvízkincsre, illetve az erre épült fürdőkre. A kampányban 170 ezer szavazat érkezett közel 200 hazai fürdőre.

2015-ben az Év fürdője a hajdúszoboszlói Hungarospa lett, amely nemcsak hazánk, hanem Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is, és itt található Közép-Európa legnagyobb épített medencéje is. A szavazásból kiderült, hogy a szolgáltatások minőségével is sokan elégedettek.

Az Év feltörekvő fürdője 2015 címet a Szolnok megyei Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ szerezte meg, amely országosan talán még kevésbé ismert, de az elmúlt évtized tudatos és átgondolt fejlesztései révén a saját régiójában igen népszerű.

A Helyiek kedvenc fürdője 2015 címet a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő nyerte el. A Kecskemét közelében található, 2014-ben teljesen megújult fürdő egyik különlegessége az 50 fő befogadására alkalmas rönkszauna.

A kategóriákat a szavazást szervező termalfurdo.hu – mint a honlapon olvasható – azért alakította így, mert a szavazásban résztvevő közel kétszáz fürdő rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik. Így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhették össze magukat.

fotó: termalfurdo.hu