Kemecse él a kedvező adottságaival

Kemecse

Kemecsén nem kergetnek elérhetetlen álmokat, nem rugaszkodnak el a valóságtól, minden – a városban élők kényelmét, életkörülményeit javító – fejlesztést értékelnek. Ilyen az új városháza, illetve járási hivatal, a tanuszoda és a hamarosan megépülő kerékpárút, amelyekről Lipők Sándor polgármester számolt be magazinunknak.

 

Ötezer lelkes település Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti részén a Nyíregyházától 15 kilométerre elhelyezkedő Kemecse, amely közel másfél évtizede kapott városi rangot, öt éve pedig ismét járási székhely lett, amellyel 1876-tól nyolcvan éven át rendelkezett. A várossá, járási központtá válás nemcsak a funkciókat és szolgáltatásokat érintően hozott változást, hanem nyomot hagyott a településképen is, például négyszázmilliós beruházás eredményeként új városháza épült. – Ez sok időnkbe, pénzünkbe és energiánkba került – fogalmazott Lipők Sándor polgármester, utalva arra, hogy az új járási hivatal megépítéséhez közel százmillió forint saját forrást kellett előteremteni. A beruházás jóvoltából hamarosan új létesítményben fogadják az ügyfeleket a település központjában. Jelenleg az épület belső kialakítása, bútorzatának beszerzése zajlik, ha ez is megtörténik, a helybeliek és a járásban élők minden államigazgatással kapcsolatos ügyüket itt intézhetik. A két hivatal elkészültével még nem tekintik befejezettnek a gondosan megtervezett városközpont kialakítását. Lipők Sándor, aki 18 éve Kemecse polgármestere, reálisan látja a lehetőségeket a tervezett városközponttal kapcsolatban, s így fogalmazott: „Korábban igazi településcentrum egyszerűen nem létezett”. A főteret tovább szeretnék bővíteni, valódi városközpontot kialakítani, ám tisztában vannak azzal is, hogy ennek nagyon komoly a forrásigénye.

Fontos eredmény, hogy néhány éve új bölcsődét adtak át, amelynek fenntartója, akárcsak a szociális ellátásoké, a Kemecsei Református Egyházközség. Rövidesen elkezdődik a város legforgalmasabb pontján, a Szent István utcában az egyesített gyalog- és kerékpárút kialakítása, és épül egy tanuszoda is. Utóbbi nemcsak a kemecsei, hanem a járásban élő gyerekek számára is új lehetőségeket nyit, megteremti a feltételeket az úszásoktatáshoz, a mindennapos testneveléshez.

A gyermekek oktatási, nevelési körülményeinek megfelelő biztosítása mellett a kulcskérdés a munkahelyteremtés – derül ki Lipők Sándor szavaiból. A városvezetés mindent elkövet ennek érdekében, de a polgármester úgy véli, kizárólag állami segítséggel lehet ezen a téren eredményt elérni, olyan beruházásokat megvalósítani, amelyek növelik a foglalkoztatást. Például egy büntetés-végrehajtási intézet települhet Kemecsére, ami 250 embernek biztosítana munkát. Két EFOP-projekt keretében nyertek forrást munka-erőpiaci mentorálásra, elhelyezésre. A programban igyekeznek nemcsak Kemecse, hanem a környék lakosságát is felkészíteni a munkaerőpiacra való visszakerülésre.