Miközben e rövid köszöntőt írom, gondolatok sora pereg végig bennem a szülőföldről, a hazáról, a honvágyról, a hazaszeretetről, az itthon és otthon fogalmáról. A szülőföld mindannyiunk számára meghatározó lelki indíttatás, és életünk folyamán mindvégig teremtő erővel bír.

Pincen, a csöpp felvidéki faluban, ahol minden arc ismerős volt és mindenütt a felnőttek biztató, nekem biztonságot adó mosolya fogadott, ott voltam én óvoda nélküli, réteken, mezőkön futkározó apró leány, aki önfeledten élvezte a tágasság szabadságát. Felnőtt életem helyszíne a Pest megyei Pilisszentlászló, ahol immár több mint két évtizede élünk egy „eredeti tót” parasztházban. 25 éve élvezem a falusi napok csendjét, a települést körülölelő hegyek szépségét, az itt élők jámborságát és kedvességét, az öregek ajkán fölcsendülő szlovák népdalokat.

Felemelő érzés számomra az is, hogy hosszú évek óta Szentendrén taníthatok, így szinte minden hétköznapom színtere e csodaszép kisváros. Idekötnek a növendékeim, az énektanítás, a templomok, az utcák, a délszláv barokk és persze a piac. Szentendre nekem egy múltbéli üzenet is, egykori világkeresésem, nosztalgikus álmom.

Nem véletlenül választottam életem fonalának a népdalt, amelyet évszázadok fürdettek kristálytisztává. A természet és a természetesség számomra lételem. Ezért is tartom mindennapi csodának a pilisi hegyeket, a Rám-szakadék titkait, a festői Dunakanyart,

a visegrádi fellegvárat. Átkelve a Dunán, a Börzsöny is elvarázsol megejtően szép fekvésű falvaival… Túrázás, gombázás vagy málnázás után minden alkalommal feltöltődve ér haza az ember, s lelke mélyén mindig megállapítja, hogy a Teremtő bőkezűsége, a természet szépsége határtalan.

Bejártam a fél világot, s bár ezernyi csodával találkoztam, nekem mégis a hegyek közé eldugott kicsi falum, Pilisszentlászló a legszebb e földkerekségen!

Szvorák Katalin, Kossuth- és Liszt-díjas énekművész,
Pest megye díszpolgára