Hozzunk haza minden tudást és tapasztalatot

Gazdaság

A neves közgazdásztól távol áll mindenféle szakmai köntörfalazás, mellébeszélés: azt fogalmazza meg, amit a kutatásai igazolnak. Csath Magdolna professzor egyik legutóbbi könyvében, amelynek címe a Rendszerváltás a gazdaságban, avagy hogyan tűnt el a magyar ipar?, e fontos gazdasági ágazat hazai lejtmenetének okait mutatja be.

− Vajon ez a szókimondás, ami önt olvasva, előadásait hallgatva feltűnik, szakmai hozadék vagy családi indíttatás?

− Gondolom, mindkettő. Nálunk otthon a családban a tisztesség alapvetően fontos volt. Olyan családban nőttem fel, ahol semmilyen körülmény nem mentette, ha valaki hazudik, félrevezető információkat ad. Nem volt felsőfokú végzettsége sem anyámnak, sem a nevelőapámnak – édesapám a háború alatt meghalt, nem is ismertem –, de kemény erkölcsi értékrend uralkodott. Ketten vagyunk testvérek. Az öcsémmel kritikusan nézünk mindent, ám soha nem ártó módon, hanem mindig a jobbítás szándékával.

A másik alapvető örökségem a szülői házból, hogy kőkeményen magyar érzelmű vagyok. Otthonról hoztuk a feladatot, hogy a hazádért, a saját országodért tevékenykedj. Nagyon sokszor próbáltak engem emiatt negatívan megítélni. Soha nem értettem, miért gond, ha én azt tartom fontosnak, hogy a magyar ember, a magyar cég, az országunk sikeres legyen?

− A közgazdász pálya hogy került a látószögébe?

− Nem volt elég gazdag a családom ahhoz, hogy tanulhassak, ösztöndíjat kellett szereznem. A szüleim mindketten a Láng Gépgyárban dolgoztak, így kaphattam vállalati ösztöndíjat. Nevelőapám szerette volna, hogy mérnök legyek, én viszont nagyon nem. A matematikát szerettem. A gyárban kijelentették, mérnökre van szükségük vagy közgazdászra, matematikusra nincs. A közgazdász szakmát választottam. Nem sokkal a rendszerváltás előtt egy vezetőképző oktatási igazgatója lettem. Én ott is komolyan vettem a feladatot. Úgy gondoltam, a magyar vállalatokat is ugyanazzal a menedzsmenttudással kell felvértezni, mint amelyhez a nyugati cégek hozzájuthatnak.   Ráadásul azt javasoltam, hogy hívjunk meg olyan külföldi szakembereket, akik ezt a friss tudást behozzák. Ez azonban akkor még sok volt a környezetemnek: szerencsétlen módon az egész dolgot politikai indíttatásúnak vélték. Ennek következtében pedig kirúgtak a munkahelyemről. Egy teljes évig munkanélküli voltam.

− Felrótták azt is, hogy külföldön keresett munkát. Úgy kanyarodott a sorsa, hogy Amerikában dolgozott.

− Na, de azt sem árt tudni, miért kellett útnak indulnom. Elkezdtem állást keresni. Azonban Magyarországon egyetlen vállalat sem mert felvenni. Akkor már publikáltam nyugaton, és szigorúan szakmai kapcsolatban álltam egyetemi tanárokkal. Így aztán elkezdtem az ismerősök segítségével külföldön állást keresni. Több egyetemnél jártam interjún, több ajánlatot kaptam. Végül az USA-ban, Virginia államban vállaltam egyetemi oktatást. A férjemmel és a gyerekekkel költöztünk ki. Díjakkal jutalmaztak, mégsem jutott eszembe, hogy ottmaradjak. A rendszerváltáskor itthon nem számítottak rám, ezért még két évig Angliában dolgoztam. Ott sem akartam kint rekedni, hiszen mit kezdjek egy olyan országban, ahol, ha Arany János nevét említem, nem tudják, kiről beszélek.

− Egyértelmű volt az ön számára, hogy oktatni is fog?

− Igen! Már a végzés után szinte azonnal – igaz, először csak óraadóként, de − taníthattam. Azóta is valamilyen formában mindig közöm volt az oktatáshoz. Imádom a fiatalokat. A tanításban is a partnerséget szeretem. Nem azt tartom feladatomnak, hogy a fejébe tömjem a hallgatónak a „tudományt”. Gondolkodni szeretném megtanítani őket. Persze a diákok nem egyformák. Ezért a módszert a „fogadó félhez” kell igazítanom.  

−Az oktatás mellett miért kezdett el kutatni?

− Az nem is lehet jó tanár, aki nem kutat. Mindennap kell valami újat tanulni, s ehhez nem elég elolvasni az új dolgokat, hanem tovább is kell gondolni, netán a kollegákkal is meg kell beszélni, és már fel is állt egy kutatócsapat. A nyitottság nagyon fontos. A világ változik, és ha nem vagyunk rá kíváncsiak, lemaradunk. A kutatás során új ismeretet hozunk létre. Megnézzük az adatokat, kérdőíves felméréseket, interjúkat készítünk, de ez mind csak nyersanyag. Mindezekből következtetéseket kell levonni, új összefüggéseket felfedezni.

− Ki lehet emelni egyet a kutatásai közül, amelynek eredményeképpen különösen érdekes összefüggésekre derült fény?

− A kis- és közepes vállalkozások kutatása összevág mindennel, amit eddig említettem. A kisvállalati szektor többségében magyar tulajdonú vállalatokból áll. Ez az óriási kutatási terület csak úgy vizsgálható, ha élő kapcsolatot tartunk fenn a kisvállalati szektorral. A kollegákkal folyamatosan végzünk felméréseket. A fő kérdés, hogyan lehetne a gazdasági környezetet barátságosabbá tenni, s mi lehetne ebben a kormány dolga. A másik nagy kérdés, hol vannak a cégeknek hiányosságai. Ez fontos, gyakorlatias, ugyanakkor elmélettel megtámogatott munka.

− Említene egy konkrét kutatási témát?

− Komoly kutatási munkát jelentett a Közép-Magyarország Régió fejlődési problémáinak elemzése. Sikerült bemutatni, hogy a 2004-es uniós csatlakozás óta milyen hátrányt szenvedett el Pest megye a Budapesttel való „együttélés” miatt. Ez a munkánk is hozzájárult ahhoz, hogy Pest megye önálló statisztikai régióvá válhatott. A megye remélhetőleg, a 2020 utáni EU-s költségvetési ciklusban sokkal több támogatásra lesz jogosult, mint amennyit az együttlét idején kapott, és ami miatt ma a megye több járása legalább olyan rossz helyzetben van, mint az úgynevezett „kohéziós régiók” egyes járásai.

Egy másik fontos kutatási területem a versenyképesség. A versenyképességet alapvetően inkább az üzleti szféra szempontjából mérik. Én ezt a szemléletet a csapatommal kibővítettem a társadalmi hatások vizsgálatával.  Az a mottónk, hogy nem lehet versenyképes egy ország, ha csak a vállalatai versenyképesek, az egész társadalomnak sikeresnek kell lennie. Nálunk nő a GDP, mint az álom, viszont például a bizalmi szint, ami maga is versenyképességi tényező, alacsony.

− Sokrétű munkáját igazán nem lehet „nyolcórás munkaidőre” korlátozni. Szabadidejében hogy él, mi jelenti a kikapcsolódást?

− Biatorbágyon élünk családi házban, szeretem a kertet, az az egyik hobbim. Ez számomra a fizikai felfrissülés egyik forrása. A másik a rendszeres úszás. A szellemi felfrissülést a rendszeres színház- és hangverseny-látogatás segíti. De szenvedélyes rádióhallgató is vagyok, tévénk nincs. Esténként szépirodalmat olvasok, most fejeztem be Weöres Sándor verskötetét, melyet feleségének, Károlyi Amynek írt. Régi nagy magyarokat is rendszeresen olvasok: érdekelnek Kossuth, Széchenyi, Eötvös gondolatai, érvelései. Sok mindenre ráismerhetünk világunkban abból, amit ők is fájlaltak.

− Amerikában is dolgozott. Mit tapasztalt odakint, mit kellene nagyon megtanulnunk tőlük? Mit hozna haza?

− Azt, hogy a teljesítmény számít. Minden nyitott könyv számukra, nincs előzetes skatulyázás. Nem tudom, mennyit változott ott az élet, de annak idején, ha valaki bejött a tanszékre egy ötlettel, azt mondták: nézzük meg. Nem félnek a változástól, pozitívan állnak az újdonságokhoz. A világban zajló változások továbbra is elég gyorsan jönnek be hozzánk, de a nyitottságunk mintha nem követné a változások tempóját. Kicsit néha úgy érzi az ember, hogy Ady A magyar ugaron című versének dorgálásai ma is indokoltak. Persze szó sincs arról, hogy mindent át kellene vennünk másoktól. Veres Péter az Én nem mehetek el innen című írásában remekül fogalmazta meg a másoktól való okos tanulás stratégiáját:  „(…) ide kell hoznunk a nagyvilágot, ide kell hoznunk mindent, ami szép, ami jó, ami nemes és amit érdemes”.