Hozza az érmeket a kézilabdacsapat

Kézilabda

Negyedszer lettek bronzérmesek

Sorozatban negyedszer szerezte meg a bajnoki bronzérmet az Érd női kézilabdacsapata, amely a Magyar Kupában második lett, a KEK-ben pedig a negyeddöntőig jutott. Szabó Edina vezetőedző szerint így „csillogó szezont” zártak.

„Közhely, hogy minden év más, de annyiban igaz, hogy a folyamatosan erősödő, magas színvonalú bajnokságban egyre nehezebb megszerezni a harmadik helyet – nyilatkozott Szabó Edina, aki Rácz Mariann-nal irányítja az érdi együttest. − Egyre több csapat akar érmet nyerni, márpedig az érem a bronzot jelenti, mivel a Győr és a Ferencváros kiemelkedik a mezőnyből. Ráadásul ebben az idényben új kiírás volt, mi már a szezon elejétől tudatosan készültünk arra, hogy a végén jó teljesítményt tudjunk nyújtani.”

Szabó Edina szerint azért is nagyszerű eredmény a mostani bronz, mert egy új csapatot kezdtek el építeni. „A korábbi csapat öt évig játszott együtt, s ért el szép sikereket. Most kilenc játékos cserélődött, s egy új stratégiával vágtunk neki az idénynek. Hároméves ciklusban gondolkodunk, az egyik cél, hogy a saját nevelésű juniorkorú játékosokat beépítsük a csapatba. Sokan nem értették például, miként mertük meglépni, hogy Janurik Kinga mögött egy nagyon fiatal második kapust neveztünk. De ő három év alatt várhatóan beérik, s majd biztosan lehet rá számítani. Ez egy apró cél, de számunkra fontos. Szerencsére jól sikerült a játékosok kiválasztása, mert egy dolog a játéktudás, de fontos, hogy emberileg is jól illeszkedjen be az érkező” – hangsúlyozta a tréner, aki szerint „ritka jelenség” az élvonalbeli női bajnokságban, hiszen már hat éve posztján van.

„A 12 edzőből ebben a szezonban hét cserélődött. Én mindig azt kértem a vezetéstől, hogy ha egy idény elindul, akkor bárhogy alakul, a szezon végéig én maradjak az edző, hiszen a végén derül ki, mit ért el a csapat. Akkor kell vagy lehet változtatni. Szerencsére a városvezetéssel is jó a kapcsolat, megvan a bizalom. Egy olyan stábbal dolgozom, amely szakmailag és emberileg is minőséget képvisel, ezért tudott a csapat minden évben többet teljesíteni” – hangsúlyozta Szabó Edina, aki kiemelte a szurkolók szerepét is.

„Érden a komolyabb meccsekre 1600-2000 szurkoló látogat ki, de 1000 alatt még nem volt a nézőszám. Sokan jönnek gyerekkel, rengeteg a nyugdíjas, ez egy családias, sportszerű közönség, olyan, mint mi vagyunk” – mondta Szabó Edina.

Fotó: Új kézilabdacsapatot épít az érdi edző